A megígért úton megy előre

Benedek Huszár Jánost, a vasárnapi választások baróti győztesét csapata a Party Pub vendéglő emeleti termében köszöntötte, miután kiderült, hogy elfoglalhatja a város polgármesteri székét.

Böjte Ferenc

2020. szeptember 29., 00:062020. szeptember 29., 00:06

Benedek-Huszár János ezek után rövid köszöntőbeszédet mondott. Kifejtette, nem számított ilyen egyértelmű győzelemre, hiszen több mint négyszáz szavazattal előzte meg a második helyezett Bán Istvánt, „ám a dicsőség mulandó – mondta –, viszont az sem baj, hiszen számára a munka a legfontosabb.” „A zászló, amit kibontottunk, a munka, a szorgalom, a fejlődés, a haladás és a felelősség zászlaja” – hangoztatta. Kijelentette, a választópolgárok számára megígért úton fognak előre menni, azért, hogy élhető várost, fejlődő falvakat és virágzó Erdővidéket teremtsenek.


A baróti választásról megállapította, annak nyertese a kistérségi szemlélet lett, mely győzelmet aratott a szűklátókörűség fölött. Mindazonáltal megköszönte ellenfeleinek is, hogy „kíméletlenek” voltak iránta, és úgy fogalmazott, „tiszteljük őket, de a méltánytalanságokat nem feledjük.”


Az Erdélyi Magyar Szövetség részéről a baróti tanácsba első helyen bejutó Asztalos Attila Lajost már mint frakcióvezetőt üdvözölte, és méltányolta a mellette való kitartását. Asztalos azt mondta, úgy fognak dolgozni a baróti tanácsban, hogy munkájuknak látszata, eredménye legyen.


Barót 15 tagú tanácsába nyolc RMDSZ-es képviselő jutott be, az Erdélyi Magyar Szövetségnek öt tanácsosa lesz, továbbá két független jelölt, Bán István és Zsombori Csaba is mandátumot nyert.


További erdővidéki eredmények: Nagyajtán Bihari Edömér (RMDSZ) maradt a polgármester 375 szavazattal, Molnos Zoltán független jelölttel (194), Bersan Mihaillal (ALDE, 136) és Gyárfás Évával (EMSZ, 117) szemben. A nagyajtai tanács összetétele: 6 RMDSZ-es tanácsos, 2 az ALDE, 2 az EMSZ, 1 a PNL részéről.


Bölönben Sikó Imre (RMDSZ) polgármester újrázott 628 szavazattal. Bíró Barna Gyula (EMSZ) 267, Ghițã Marian Cristian (PMP) 28 szavazatot kapott. A tanácsban az RMDSZ 5, a Pro Europa Roma Liga 3, az EMSZ 2, az ALDE, a Pro Romania Párt és a PSD 1–1 mandátumot szerzett.


Bacon polgármestere változatlanul az RMDSZ-es Simon András 1138 szavazattal, független kihívója, Veres Zsolt 385 szavazatot kapott. A tanács összetétele: 10 RMDSZ-es, 2 EMSZ-es, 1 Pro Europa ligás.


Bardocon leadott 1359 érvényes szavazatot mind Balázsi Dénes RMDSZ-es polgármester gyűjtötte be, ő 14 RMDSZ-es és egy EMSZ-es képviselővel fog együtt dolgozni.


Vargyason az RMDSZ jelöltje, Imets Lajos 498 szavazattal győzött az EMSZ jelöltjével, Farkas Ferenccel szemben (310). A helyi tanácsban 7 RMDSZ-es, 3 EMSZ-es és a független Papuc Levente Constantin jutott be, a korábbi polgármester, Sütő Levente nem. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés