Egy frankfurti bíróság döntése értelmében a másnaposság betegségnek minősül. Ennek azért van jelentősége, mert így a másnaposságellenes táplálékkiegészítőket illegális úgy reklámozni, hogy azok gyógyítják a macskajajhoz kapcsolódó tüneteket.
2019. szeptember 25., 08:402019. szeptember 25., 08:40
A magyar szabályozáshoz hasonlóan a német reklámtörvény is tiltja, hogy az étrend-kiegészítőként forgalmazott (vagyis a gyógyszerré minősítéshez szükséges klinikai próbákon át nem esett) készítmények gyártói olyan állításokat fogalmazzanak meg a reklámjaikban, miszerint a termék megelőz, gyógyít vagy kezel valamilyen betegséget. A bíróság ítéletében kimondta, hogy még a szervezet normális állapotának vagy működésének legkisebb és rövid ideig tartó zavarát okozó állapotok is betegségnek számítanak.
Ebben az értelemben a részegség utáni másnaposság is betegség. Ezt kutatások is igazolják, amelyek szerint a másnaposság azon kellemetlen tünetek összessége, amelyek túlzásba vitt alkoholfogyasztás után alakulnak ki, és addig tartanak, míg a véralkoholszint visszatér a normális állapotába. Bár vannak, akik immúnisak rá. Aki meg nem, az korán felébred.
Bár - a nyilvánvaló (alkohol)fogyasztói igényekre reagálva - rengeteg készítmény van a piacon, amelyek kimondva-kimondatlanul azt állítják magukról, hogy elmulasztják a macskajajt, valójában nem létezik tudományosan is bizonyított gyógymód az állapotra. Ez tehát a tökéletes büntetés a vétkezők számára.
(hvg)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!