
Szeptember végén éppen két éve telt, hogy csapatváltás volt a baróti önkormányzatnál, és Benedek-Huszár János polgármester került a városvezetői tisztségbe.
2022. szeptember 30., 00:102022. szeptember 30., 00:10
Ez alkalommal a polgármester egy elemzést tett közzé, melyben úgy fogalmazott, hogy az azóta eltelt kétéves időszakban tette, amire vállalkozott, vagyis befejezték a folyamatban levő munkálatok nagy részét, de a megmaradottaknak is látják már a végét.
A baróti önkormányzat ezen időszakban, vagyis két év alatt tizenkilenc pályázatot nyújtott be, eredményt egyelőre kevés esetben hirdettek, de az elnyert „három és fél” pályázat összértéke mintegy 10,5 millió euró. Az elöljáró bizakodó a pályázatokat, illetve azok eredményeit illetően: úgy véli, hogy a város az elkövetkező 3–4 évben nagyobb összértékű közberuházást valósíthat meg, mint az elmúlt 25 év közberuházásai összesen.
A fejlesztésekhez telkeket vásároltak, a városnak több köz- és magánvagyontárgyát telekkönyvileg tisztázták, mely folyamatot jelen mandátuma végéig be is szeretne fejezni. Ennek ellenére úgy véli, hogy az elmúlt harminc év mulasztásait (kivéve a telekkönyvezéseket) ilyen rövid idő alatt lehetetlen bepótolni, ezeket a mulasztásokat pedig igen gyakran az ő szemére vetik a polgárok.
– Nap mint nap teszünk az évtizedes elmaradás ellen, előre tekintve, nem pedig hátra – fogalmazott.
Mint mondja, azokban a városokban, községekben, ahol a fejlődés tetten érhető, s melyeket a barótiak, mint példákat hoznak fel, hogy bezzeg ott miért lehetett, 6–7 évvel ezelőtt nekifogtak a pályázatok előkészítésének. Ezért lehetett.
„Célom továbbra is az, hogy nyugodt, biztonságos, élhető, minden infrastruktúrával ellátott településeink legyenek, a legkisebb településen is elérhető legyen az elemi szintjével bezárólag az oktatás, a háziorvosi rendelés, valamint a városi kórházban az egészségügyi alapellátás. De nagy szükségünk van a minden tekintetben rendezett környezetre, ifjú szakemberek számára építendő szolgálati lakásokra, szociális lakásokra, bölcsődére, iskolaépületeink felújítására, modern városi művelődési otthonra és egy megfelelő városházára” – vallotta a városvezető mandátumának felénél.
Elemzésében kitért arra, hogy a mandátuma alatt megszerzett beruházások zöme konkrétan a jövő év tavaszán fog terepen is elkezdődni, mert nem lehet másképp: a pályázatokkal szerzett beruházások csak idővel érnek szemmel is látható megvalósításokig. De megnyugtat: lesz munka az elkövetkező években, feltehetően arányosan Baróton és a hozzá tartozó öt településen, Bibarcfalván, Bodosban, Felsőrákoson, Köpecen (Köpecbányát is beleértve) és Miklósváron.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!