A magyar Leviathán születésnapjára

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 22., 00:202019. augusztus 22., 00:20

Államot alapítani nem mindennapos elfoglaltság, még ha a már testet öltött ország (államszervezet) fenntartása és működtetése egy idő után rutinizálódik, intézményesül is. A történelemből leszűrhető tanulságok alapján inkább egy kivételes, szerencsés feltételeket, rendkívüli szervezői tehetséget és teljesítményt igénylő, de kollektív, s közjóra törekvő politikai erőfeszítés. Minek eredményeként egy jól körülhatárolható földrajzi területen feláll egy hatalmi hierarchia, ami fennhatósága alatt saját képére akarja és bírja formálni (formalizálni - racionalizálni) az élet veszéllyel és bonyodalmakkal fenyegető területeit, felügyelve és ellenőrizve, szilárd keretbe, normákba öntve, rendbe és szabályokba foglalva az emberek számára, a valóságon való osztozkodás, az együttélés követendő módozatait. Mondani sem kell, hogy e kivételes jelentőségű tevékenység, de vívmányainak őrzése is rengeteg veszéllyel jár. (És mindennek – nem mellékesen – nélkülözhetetlen összetevő eleme az erőszak. Már csak ezért sem ajánlatos, hogy boldog-boldogtalan ilyesmivel kísérletezzen az amúgy értékes szabadidejében.)


Államok születnek, de sok esetben néhány emberöltő alatt majd nyom nélkül el is tűnnek a történelem színpadjáról. Ehhez képest Vajk, a római módra megkeresztelkedett Szent István, első magyar király által több mint ezer éve megalkotott államképződmény, s szelleme, éltető kollektív akarata, s az abban osztozkodó emberek, a politikai közösség még mindig létezik, valóságos, s ellenáll a történelmi idő viszontagságainak. Ami nem jelenti azt persze, hogy változatlan, hiszen a politikai környezetével szoros összefüggésben számos formát és alakot öltött az évszázadok alatt. Volt, hogy önálló államként megszűnt, de intézményeit (privilégiumait és vívmányait), ha alacsonyabb politikai fokozaton is, de továbbéltették. S nemcsak a magyarok.


A modern államot egy földrajzilag jól körülhatárolható területen jegyzik, azt sugallva, hogy az állam és politikai közösség térbeli kiterjedése és határa egybeesik. Holott a valóság nem mindig ez, mit jól demonstrál, hogy Románia szívében, Székelyföldön is ünneplik augusztus 20-át. Még a 20. század viszontagságai után is.

Pozsony János Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés