A magyar analógia

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Székely Hírmondó

2019. augusztus 28., 00:352019. augusztus 28., 00:35

 

Ez a fejlemény pedig végleg meggyőzte partnerét afelől, hogy a közelgő bukással csak úgy kerülhető el, hogy végzetessé váljék, ha távol marad a kormányzati szerepvállalástól. Így a baloldali kormány, több éves politikai válság és agónia után tehetetlenül, födetlen fővel csattant neki a 2010-es parlamenti választások képzeletbeli falának, s e balsikerből azóta sem sikerült magához térnie. Ráadásul a túlélésben reménykedő szabaddemokraták is elszámolták magukat, hiszen gyakorlatilag eltűntek a magyar politikai porondról.

A 2019-es európai parlamenti választások hatására hasonló folyamatok indultak be a román kormányoldalon, a baloldal viselkedése majdnem tükörképe az egy évtizeddel korábbi magyarnak. A pártvezetést ugyan lecserélték, a kormányt és programját átalakítanák, csakhogy az államfő- és a jövő évi választásokra való tekintettel az EP-választási kudarca után a jövőjét sötétnek látó, de a túlélésben mégis reménykedő koalíciós partner inkább kihátrált a szociáldemokraták mögül. A koalíció szétzilálódott, az ellenzék pedig már csak azt várja, hogy lefőjön a kávé.

Ahogy a magyar ellenzék is 2010-ig. Persze, fontos különbség, hogy 2019-ben nincs gazdasági válság, így dacára annak, hogy parlamenti kisebbségbe szorultak, a szociáldemokrata kormány valószínűleg képes lesz külföldi segítség nélkül is egyensúlyban tartani a költségvetést. És ez az ellenzéknek is érdeke, amely inkább a politikai agónia látványos elhúzódásában érdekelt, semmint az előrehozott választásokban.

Pozsony János Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés