A lufik betiltása lehet az egyetlen esélyünk a hélium megóvására

A marylandi Queen Anne megyében szeptemberben betiltották a héliumos léggömbök levegőbe engedését. Sok más helyen is hasonló tilalmakat léptetnek életbe a világban. A legtöbb szabályozás magát a héliumos lufikat nem tiltja be, de azokat nem szabad ezentúl elengedni, hogy szálljanak szabadon a szelek szárnyán. Az okok között legtöbbször környezetvédelmi megfontolásokat sorolnak föl. A kipukkanó lufik visszahullanak a földre, a tengerbe, elfogyasztják őket az állatok és meghalnak.

Pedig van egy ennél sokkal égetőbb probléma is, amely nemcsak a héliumos léggömbök elengedését teszi megengedhetetlenné, de magát a hélium lufikba töltését is. A hélium a legtöbbünknek nem több vicces gyermekjátéknál, ami miatt a lufik felfelé törekszenek szakadatlan, belélegezve pedig a hangunk röhejesen magassá változik. Pedig hélium nélkül nem működhetnek a mágnesesrezonancia-gépek (az MRI), ahogy a fél elektronikai ipar is leállna, a részecskegyorsítókkal és a búvárok felszereléseinek gyártásával egyetemben.

Bár a kimerülő készletek láttán egyre intenzívebbek a hélium kiváltását, hatékonyabb kitermelését vagy esetleg mesterséges előállítását célzó kutatások, ezek jelenleg még közel sem tartanak ott, hogy olyan hatalmas tömegben lennének képesek pótolni a nemesgázt, mint ahogy elhasználjuk és elpazaroljuk.

A héliumot fizikai tulajdonságai teszik pótolhatatlanná a tudomány és annak gyakorlati alkalmazásai számára. Ez a legkönnyebb nemesgáz. Könnyebb, mint a levegő, eközben inert, vagyis nagyon nehezen lép reakcióba más elemekkel, így még akkor sem robban fel, ha nagyon magas hőmérsékleten és sok oxigént tartalmazó környezetben használjuk. A hang pedig majdnem háromszor olyan gyorsan halad a héliumban, mint a levegőben (ez áll összefüggésben a gáz beszédhangot elváltoztató képességével).

Az elektronikai alkalmazásai szempontjából még fontosabb, hogy nagyon alacsony hőmérsékleten cseppfolyósodik, de nem szilárdul meg, így tökéletes a félvezetők és hatalmas elektromágnesek (MR-gépek, részecskegyorsítók) hűtésére. Ráadásul azon nagyon kevés elem közé tartozik, amelyek nagyon hidegben szuperfolyékonnyá alakulnak, vagyis megszűnik a viszkozitásuk, atomjaik pedig minden ellenállás nélkül kezdenek áramlani.

Bár a hélium a második leggyakoribb elem az univerzumban, a föld felszínén rettentően ritka. Olyannyira, hogy nem is bolygónkon fedezték fel először, hanem a napfény spektrumának vizsgálata során, 1868-ban (innen származik a neve is). Később a Vezúv lávájából is kimutatták a hélium jellemző spektrális vonalát, ez volt az első bizonyíték arra, hogy az anyag a Földön is megtalálható.

Amikor a Naprendszer bolygói és maga a Nap elkezdtek kialakulni, a kezdeti anyagfelhő 70 százaléka hidrogén volt, és 28 százaléka hélium. Csakhogy a hélium olyan könnyű, hogy a Földhöz hasonló kisebb bolygók esetében a felsőbb rétegekbe rendeződött. Az atmoszféra legfelső tartományában pedig már a legkisebb napsugár energiája is elegendő ahhoz, hogy a héliumatomokat kilökje a Föld gravitációjának fogságából, és azok mindörökre eltávozzanak a bolygónkról. A nagy gázóriások, például a Jupiter gravitációja elegendően erős ahhoz, hogy maguknál tartsák a héliumot, de a Föld tömegvonzása nem.

(index)