A lázadás egyik műfaja volt

Az 1960-as, `70-es és `80-as nemzedék magyar nyelvterületen élő tagjainak a nyugatot meghódító és Magyarországon is gyökeret verő rockzene művelői segítettek átvészelni a kommunista diktatúra sötét éveit.

Bedő Zoltán

2019. október 09., 00:012019. október 09., 00:01

A háromszéki TÉT-esték (Tudomány, Élmény, Tapasztalat) keretében Rendszerzárás a rockzenében címmel megtartott előadás során többek között kiderült, hogy a hatalom Magyarországon is a lázadás műfajaként tekintett a rockzenére. Ebből kifolyólag pedig az előadóit, illetve közönségüket az erőteljes negatív üzenetet hordozó „erkölcstelen, nyugati és csöves” jelzőkkel illetve ellenségként bélyegezték meg. Köztük az Illés, majd Fonográf, LGT, Omega, Beatrice, Piramis, Edda, P. Mobil és Karthágó együtteseket és rajongóik táborát.


A rockzene megállíthatatlan előretörése azonban egyezkedésre és kompromisszumok megkötésére kényszerítette a kommunista párt mindenható elvtársait. Ugyanakkor a műfaj művelőit is, akik a színpadon való megjelenés és lemezkiadás fejében szintén kénytelenek voltak kisebb-nagyobb engedményeket tenni. Azt ugyanis, hogy ki és hol léphet közönség elé, vagy adhat ki albumot, a hatalom erre a célra létrehozott intézményeinek vezetői döntötték el. Mindenekfölött a kultúrát irányító Aczél György és az utasításait végrehajtó Bors Jenő, valamint Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója, illetve főmenedzsere.


Mindezek következtében a zenekarokat a három T (tiltott, tűrt, támogatott) elve szerint csoportosították, és ennek alapján kezelték őket. A besorolás azonban képlékeny volt, a megtűrtek közül hamar át lehetett kerülni a tiltottak közé, ami azt jelentette, hogy a fellépé­sei­ket és lemezkiadásukat egyaránt megakadályozták. A két csoport mezsgyéjén lavírozó Illés és Omega egyaránt került ilyen helyzetbe, hiszen volt időszak, amikor az Illést hallgatásra kárhoztatták, és a már megjelent Omega-lemezt bezúzták.

Mindezt a szocializmus bírálatával vagy nemzeti jelleg megjelenítésével való próbálkozás váltotta ki.
Az ellehetetlenítésnek azonban voltak kifinomultabb eszközei is. Ezek egyike a sikeres koncert alapfeltételét képező, csak nyugaton és borsos áron kapható, minőségi hangosító-felszerelések hiányára alapozott, hiszen ezek beszerzéséhez szükség volt a hatalom engedélyére, esetleg támogatására is.


A nyílt ellenszegülés következményeinek tudatában az együttesek megpróbáltak rejtett üzeneteket megfogalmazni a közönség felé. Ezt megakadályozandó, a valódi szándékokat és háttérgondolatokat felderíteni hivatott besúgók hadát vetette be a kommunista titkosszolgálat. És sajnos, a zenészek között is akadtak olyanok, akiket felhasználtak társaik ellen. Például Vikidál Gyula, aki Professzor fedőnéven rendszeresen jelentett Nagy Feróról (Beatrice), Schuszter Lórántról (P. Mobil) és Som Lajosról (Piramis).

Az igazán nagyok viszont az elébük tornyosuló akadályok ellenére is megtalálták a módját a bírálatnak, valamint a nemzeti érzés szívekbe történő becsempészésének és éltetésének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust