A lányok és a fiúk matematikai képességei nem különböznek

A közvélekedéssel szemben nincs különbség a lányok és fiúk agyfejlődésében, állapította meg egy amerikai kutatócsoport. Sem az agyfunkciókban, sem a matematikai képességekben nem találtak eltérést a nemek között.

Székely Hírmondó

2019. november 11., 17:542019. november 11., 17:54

A tudomány nem támasztja alá, amit az emberek gondolnak. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek agyműködése hasonló, tekintet nélkül a nemükre, tehát végre újra fogalmazhatjuk elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogy mit érhetnek el matematikából a lányok és a fiúk – mondta Jessica Cantlon, a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kutatója, a kutatás vezetője.

Ez volt az első kutatás, amely kisgyerekkorban, agyi képalkotással vizsgálta a matematikai képességek közötti eltérést a nemek között. A kutatók MRI-vel mérték az agyi aktivitást 104 három-tízéves gyereknél. A gyerekek a vizsgálat közben alapfokú matematikai témájú (például számolást és összeadást) oktató videót néztek.

A fiúk és a lányok agyáról készült felvételek összehasonlításából kiderült, hogy a lányok és fiúk agyfejlődése között semmiféle különbség nincs. A matematikai képességekben sem találtak különbséget, a lányok és fiúk ugyanolyan figyelemmel nézték az oktatóvideókat. A csoport eredményeit a Science of Learning akutális számában publikálták.

Cantlon szerint a társadalom és a kultúra fordítja el a lányokat és a fiatal nőket a matematikától és a természettudományos területektől. Korábbi tanulmányok szerint a családok több időt töltenek kisfiúkkal olyan játékokkal, amelyek térbeli megismerést igényelnek. Számos tanár a matematikaórákon több időt fordít a fiúkra, s ezzel előre megjósolható a későbbi matematikai eredményesség. Végül a gyerekek jól érzékelik azt is, hogy a szülők mit várnak tőlük matematikából.

(index)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust