A kultúrigazgató

Egy széljegyzet erejéig engedtessék meg visszatérni a hétvégén zárult IKA művésztáborra. Csernátoni születésű lévén olybá tűnhet, mintha hazabeszélnék, de hát ez sem lenne éppen ördögtől való bűn. Viszont ez az esemény mindenképpen megérdemli, hogy nyomatékosítsuk a jelentőségét, ugyanis ha sikerül biztosítani a tervezett folytonosságát, ezen táborok egyik hozadékaként igen értékes képzőművészeti gyűjteménnyel gazdagodhat a község, amely akár állandó kiállítás anyagául is szolgálhat.
Ugyanakkor az alkotótábor kezdete egybeesett az Ikavár alatt megtartott III. huszár- és katonadal-találkozóval, ami ugyancsak példás kezdeményezés, értékmentő, szerethető. Belegondolni is fárasztó, hogy az ötletek felvetése, csiszolása mellett micsoda elképesztő szervezői munkát igényel a lebonyolítás, a több száz vendég, fellépő, művész elszállásolása, étkeztetése, a munkafeltételek biztosítása, szabadidejük tartalommal való kitöltése. És mindezt olyan nevetségesen kis költségvetésből, hogy máshol talán még csak el sem gondolkodnának rajta ennyiért.
Természetesen ez nem egyemberes munka, és a csernátoniak mindig is igyekeztek jeleskedni, Bod Péter szellemiségéhez igazodni kultúrateremtésben, hagyományápolásban – gondoljunk csak a világhírű Haszmann Pál Múzeumra, ahol nem mellesleg újabb Burrogtatót tartanak hétvégén. Ám számomra az is nyilvánvaló, hogy Ágoston József nélkül Csernátonban most nem lenne sem művésztábor, sem katonanóta-találkozó, de talán tánccsoport, dalkör és színjátszó-csoport sem. És ez még akkor is így van, ha neve néha méltatlanul kimarad egy-egy beszámolóból.
Úgy tár elő vagy karol fel jó elképzeléseket, hogy sosem akad fenn pénzhiányon, néha utólag saját zsebből pótolja a lyukat. Támogatók ajtaján kopogtat, győzköd, egyeztet, infrastruktúrát varázsol elő, szekérről, autóról, protokollról, szakácsról gondoskodik, ha kell. Senki nem tudja, firtatja, miként oldja meg, honnan merít hozzá energiát, egyszerűen csak megszoktuk: Jocó intézi. Ő a „kultúrigazgató”. És teszi a dolgát fáradhatatlanul, pedagógus szüleitől kapott útravalóval felvértezve, nem jutalomért, nem elismerésért. Reméljük, kellő erő és kitartás lakozik benne a folytatáshoz, hiszen nélküle nem csak szülőfaluja, hanem szűkebb pátriánk művelődési élete lenne szegényebb.