A közösség ellen uszítanak

Az elmúlt években a fogyasztóvédelmi hatóság egyes képviselői úgy viselkednek, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan, jelentette ki Tamás Sándor. Megjegyezte, azon túl, hogy állami segédlettel kettős mércét alkalmaznak, és egy népcsoportot bélyegeznek meg, mindjárt az utcán is nyílt atrocitásokra fognak felszólítani.

2017. szeptember 07., 00:242017. szeptember 07., 00:24

Az elmúlt években a fogyasztóvédelmi hatóság egyes képviselői úgy viselkednek, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan, jelentette ki Tamás Sándor. Megjegyezte, azon túl, hogy állami segédlettel kettős mércét alkalmaznak, és egy népcsoportot bélyegeznek meg, mindjárt az utcán is nyílt atrocitásokra fognak felszólítani.

A megyei tanács elnöke érdeklődésünkre sajtótájékoztatóján elmondta, pont a napokban nézett meg egy filmet egy száz évvel ezelőtti történetről, hogy hogyan viselkedtek amerikai városokban az ottani fehérek a négerekkel szemben.


– Azt látom, azt érzem, hogy a fogyasztóvédelem jó néhány képviselője, különösen a háromszéki felügyelőség vezére, úgy viselkedik Székelyföldön, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan. Tudatában vagyok szavaim súlyának, de tucatnyi példát lehet felhozni itt Háromszéken, amikor kettős mércét alkalmaztak – emelte ki Tamás, aki szerint a cégvezetők azért félnek erről beszélni, nehogy másnap is kiszálljanak az ellenőrök bírságolni. – Nyilván, a román vidékeken is ellenőriznek, de miközben ott csak figyelmeztetési jegyzőkönyvet állítanak ki, itt ugyanazon hibáért a magyar vállalkozók súlyos pénzbírságot fizetnek. Megengedhetetlen a 21. században, hogy állami intézményeket alkalmatlan személyek vezetnek, akik azon túl, hogy méltatlanok a köztisztségre, még közösség elleni izgatást is kreálnak és táplálnak.


A gond az, tette hozzá, hogy sok esetben, mint száz évvel ezelőtt Amerikában is, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség szemet huny a kettős mérce és az atrocitások fölött.


– Miközben a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy például a háromszéki fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője miért volt alkalmatlan és méltatlan arra, hogy a román rendőrség, valamint a helyi rendőrség kötelékeiben maradjon, a bukaresti hatalmasok őt helyezik előtérbe továbbra is – mondta Tamás Sándor. Úgy véli, ennek hátterében az áll, hogy egy „láthatatlan hatalom, egy mély állam” meg akarja félemlíteni közösségünket, és erre a válasz csak az lehet, hogy bátran előre menve fel kell tárni ezeket a visszaéléseket, és ország-világ előtt el kell mondani úgy, hogy azt Washingtonban is hallják meg.


Mircea Diacon az Observatorul de Covasna napilap megkeresésére többek között azt nyilatkozta, „az elnöknek elment az esze”, és azt kérte, bizonyítékokkal támassza alá azon állítását, hogy ő vagy az általa vezetett hivatal bárkit is nagyobb büntetésben részesített volna azért, mert magyar. A sajtótájékoztató témájához, a fogyasztóvédelem etnikai alapú megkülönböztetéséhez még annyit fűzött hozzá a háromszéki főellenőr, hogy a tavaly két olyan esetet vizsgáltak a megyében, amikor arra panaszkodott az illető, hogy nem szolgálták ki, mert nem tudott magyarul. Az egyik egy szentgyörgyi lángossütöde volt, a másik egy kézdivásárhelyi vendéglő, de mindkét esetben sikerült közös megegyezéssel, csendben elsimítani a konfliktust.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés