A kórházi ablakból

Nyugatról érkező mogorva felhők vonultak át alacsonyan. Időváltozás lesz. Gondoltam. De amilyen gyorsan haladtak a szürke felhők, épp olyan gyorsan veszítettem el a gondolat fonalát. A 10-es fokozatra tekert oxigénpótló zúgása betöltötte a kórtermet, figyelmemet a perfúzió csepegésére próbáltam terelni, de ekkor még ez is fárasztó volt.

Székely Hírmondó

2021. március 05., 01:272021. március 05., 01:27

A harmadik nap hallottam meg az ablakon át a széncinege cserregő énekét. A hangból ítélve már, el tudtam képzelni azt, ahogyan a fekete sapkás, sárga mellényes kis madár izeg-mozog, élelem után kutat.

Napi vendégeim voltak a varjak, majd megjelent egy héja, azonban kisvártatva három dolmányos varjú vette rá magát, és addig zaklatták míg el nem üldözték az erdő irányába.

 

Jó lenne nem a kórházi ablakból madarászni, hanem valahol kint lenni terepen. Azonban a közösségi platformokon megjelenő vírustagadó írások, vélemények, továbbá a közszájon forgó kórházellenes beszédek, nálam is azt eredményezték, hogy nem kértem időben orvosi segítséget. Így két hetet figyelőzhettem az ablakon át, és ki tudja, mikor mehetek hosszabb túrára. Volt időm elgondolkodni azon, ha hamarabb fordulok a szakemberek segítségére, enyhébb lett volna a vírus lefutása.

Köszönöm dr. Para János háziorvosomnak, aki ellentmondást nem tűrő hangon azonnal kórházba küldött, amint értesült állapotomról. Köszönet a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház fertőző betegségek osztálya vezetőjének, Nagy Réka doktornőnek a szakszerű kezelést, a naponkénti bátorító szavakat, a kedves hozzáállást, amit tanúsít a betegek iránt, dr. Bodó László belgyógyász főorvosnak a bátorítást, hogy „jó lesz”, nagyon biztató volt. Továbbá köszönet dr. Demjén Zoltán kardiológusnak és a fertőző osztály összes alkalmazottjának. Minden nap érdeklődtek állapotunk felől, mindig volt hozzánk egy kedves szavuk. Hozzáállásuk, türelmük példás, egyszóval jó kezekben voltam, és vannak a fertőző osztályon fekvő koronavírusban szenvedők.

Kelemen László

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés