Egységes százalék helyett fix összeggel emelte a városháza alkalmazottainak bérét Kézdivásárhely tanácsa, így a kisebb fizetéssel rendelkező dolgozók javadalmazása nagyobb arányban nő.
2024. február 05., 17:332024. február 05., 17:33
A javaslatot előterjesztő Bokor Tibor polgármester a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén elmondta, egy decemberi sürgősségi rendelet értelmében az állami alkalmazottak bérezése átlagban öt százalékkal növekedhet január 1-jétől. Ez a törvénymódosítás azonban nem vonatkozik az önkormányzatok alkalmazottaira, habár őket is ugyanúgy érinti az infláció és a nehéz gazdasági helyzet.
„Több variáció felmerült, például, hogy bizonyos százalékkal emeljük mindenkinek az alapbérét, viszont ebben az esetben tovább nőtt volna az alacsony és a magas bérek közötti szakadék. Habár nem vagyok híve az egységes fizetésemelésnek, most mégis úgy gondolom, sokkal jobb, ha minden alkalmazottnak ugyanazzal az összeggel növeljük meg az alapbérét. Bruttó 450 lejről van szó, függetlenül attól, hogy mekkora jelenleg az illető fizetése” – magyarázta az elöljáró, hozzátéve, hogy ilyenképpen a nagyobb fizetések esetében valamivel öt százalék alatti lehet az emelés, a kisebb jövedelműeknél azonban a 10–13 százalékot is elérheti.
Bokor Tibor hangsúlyozta, a határozattervezet nem vonatkozik a választott személyek (polgármester, alpolgármester) bérezésére, annak értékét ugyanis a kormány állapítja meg. A polgármester érvelését követően a tanácsosok megszavazták a határozattervezetet.
A kézdivásárhelyi városházán az emelést megelőzően a legkisebb bruttó alapfizetés 3450 lej, a legmagasabb 11.005 lej volt. Az alapfizetés mellé egyes alkalmazottak esetében különböző pótlékok is járnak.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!