A kis herceg című bábos csillagmesét mutatja be a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Antoine de Saint-Exupéry azonos című műve alapján.
2023. december 05., 11:012023. december 05., 11:01
Van a Föld nevű bolygón egy pilóta, aki régen szeretett rajzolni, de most egy asztalnál ülve javítja repülőjét - ami úgy-e komoly felnőtt dolog. Mondjuk közben erről eszébe jut az elefánt az óriáskígyóban, a török csillagász és a B-612-es kisbolygó lakója: a kis herceg. Egy nap a kis herceg bolygóján kinő egy rózsa, aki nagyon szép, de furcsa, meg köhécsel is, meg parancsolgat. Hát hová máshová szökhetne rózsája elől a kis herceg, mint egyenesen a Földre, oda, ahol a komoly emberek élnek? Mese egy saját életének sivatagában elveszett felnőttről, és a benne élő örök gyermekről, aki csak arra vár, hogy barátokat szerezzen.
Valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre van egy bárány és egy virág… Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára...Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind nevetnek. És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!
Az előadást, az alkotók szeretettel ajánlják minden 6 év feletti nézőnek.
Játsszák:
Pilóta: Nagy Lázár József
A kis herceg: Pánczél Kata
Dramaturg: Gaál Anna
Zene: Szászi Petra
Díszlet- és bábtervezők: Maróthy Anna Zorka és Radetzky Anna
Bábkészítő és kellékmester: Radetzky Anna és Zayzon Ádám
Kivitelezés: Csüdöm Eszter, Nagy Nándor Zoltán, Radetzky Anna
Asztalosok: Molnár Tibor, Péterffy Csaba
Festő: Boda László
Szabók: László Attila (Jazz), Antal Mónika, Sipos Ferencz Malvin
Hangtechnikus: Szanday Csongor Fénytechnikus: Péter Előd
Kellékes: Vizoli Mónika Díszítő: Nagy Nándor Zoltán
Közönségszervező: Csüdöm Eszter
Plakátterv: Kónya Albert Attila
Rendező: Fodor Orsolya
A bábszínház fenntartója: Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa
Támogatta a Bethlen Gábor Alap, megvalósult a Magyar Kormány támogatásával.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!