
A Ferencváros a Vásárvárosok Kupája 1965-ös, jó emlékű fináléja óta először lesz a Juventus vendége, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában Torinóban lép pályára ma 22 órakor.
2020. november 24., 00:032020. november 24., 00:03
Az 55 évvel ezelőtti, 1–0-ra megnyert találkozót Fenyvesi Máté 74. percben szerzett gólja döntötte el, egyben a 31-szeres magyar bajnok egyetlen nemzetközi trófeáját eredményezte. A mostani összecsapáson viszont óriási meglepetés lenne, ha vendéggyőzelemmel érne véget, még akkor is, ha a Juventus ezúttal több kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni sérülés miatt. A hírek szerint a nyáron kinevezett vezetőedző, Andrea Pirlo a védő Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini és Merih Demiral, valamint a szélső Aaron Ramsey játékára sem számíthat. Persze sztárokban így sem lesz hiány, Alvaro Morata és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo rohamozza majd Dibusz Dénes kapuját.
A zöld-fehérek minden bizonnyal javítani szeretnének a három héttel ezelőtti teljesítményükön, amikor 4–1-re kikaptak a Zebráktól. A találkozó mindkét csapat számára fontos lesz, mivel a hazaiak sikerükkel szeretnének versenyben maradni a csoportelsőségért az eddig százszázalékos FC Barcelonával, míg a rosszabb gólkülönbségével sereghajtó magyar együttes egy esetleges bravúros pontszerzéssel megelőzhetné a harmadik helyen álló Dinamo Kijevet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!