A jövendő támogat

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2020. december 30., 00:162020. december 30., 00:16

Páratlan napokat él meg az ember és annak fia. Ez nem vitás. Tág terek nyitva előttünk, a szabadság lényegét, életes mibenlétét fogalmazgatják társaink az igenes jelenben, majd annak ellentétét, amit most nem nevezek valódi nevén. Páratlan minden, mert sose volt két egyforma napunk. Hát ezért nem zuhan sose ránk váratlanul az elkövetkezető nap.

Az élő élet üdítő borát tölti a szegény ember, ajka remeg a meghatottságtól, hiszen amit szent ünnepet követő köznapokon kívánunk egymásnak, az az igazságos lét ünnepét leheli fölénk.

Azt mondják a hatalmasok, hogy ő nékik hatalmuk sok. Valamelyik gyereknapomon olvastam ezt egy derűs könyvünkben. És teszem hozzá most nemes tisztára csiszolt napunkon, hogy hiszen nem is olyan hatalmasok, ha mindent ránk bíznak! Kitárva ablakok, a gyümölcsfák s a nem termők mind ígérik a rügyek özönét, csak nyughassunk a türelemben. Rendben. Semmi vész. És elmozdul bennünk az emberi vágy a jó iránt, hiszen ünnepes meg köznapokon is bennünk mozdul a meggyőződés, hogy nem a földön hatalmaskodó egyszeri, gyámoltalan hatalmaskodók végzik el mindazt, amit mi magunk vállalunk.

A Mindenható segít, ígér, támogat, ám mi a kezdetektől tudjuk, hogy ő maga is csak támogat, a hétköznapokat, azok műhelyeit, erdeit, mezeit nekünk kell belaknunk édesen, keserűn. Már amilyen a földi élet maga. Az Úr csodásan működik, szent igaz. Az ember viszont a didergőn fagyos-harmatos fák s falak között egyetlen mosolyával fényre deríti a feléje tipegő januárt. Egy kőhajításnyira van amaz, de ő maga a bizonyosság.

Legszebb magyar nyelvünk egyik legszebb igéje: ne féljetek!
Mintha látogatóban maga is, gerle madár fordítja selymesszürke fejecskéjét az ablakpárkányon. Nem fél. Kisujjam mozdítom szárnya felé, s alig hallhatóan rebben a közös mindenségünkbe. Egyetlen pár közelít az esztendő fogyó napján, asszonyka tolja a gyerekkocsit. A rettenetes nagy távolságot belátom innen az ablakból. A pici embergyerek ujjával integet valahová, miközben a kicsi anya elnéz fölötte úgy százötvenezer esztendő magasába a gémeskút fölött. Vannak csodás másodpercek a tőlünk araszokra levő jövendőben is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés