A járható járda

Mintha tudná a Nap, az égitest, hogy minden perce ajándék az emberek számára. Hatalmasan ragyog a délelőttben, vonzza magához, bűvöli a gyökereket, a friss lombokat, legyenek mind részesei az ő győzelmének.
– Hova vigyelek? Először a kiállításra, aztán nagymamához? – Szabóné Annamária ragyogva nézett föl a fiára a járdán. Ajándéknak nem nevezhetem ezt a 19 éves embert, akit magam hívtam ide, az életünkbe. Kimondottan apja fia. – Hullnak rád a vizsgák, Endre. De jó, hogy szabadultál pár napra!
Az utca tömbházak között iramlik csendben. Csak egyik oldalon van járda. Különös. Mindkét oldalon fák, néhány üzlet meg kávézó a járdás soron. És egy söröző.
– Anya, tudod, ez a mi városkánk miben hasonlít Kolozsvárhoz?
– Fiam, abban, hogy már második éve te laksz mindkettőben. Te is meg mi itt apával.
– Abban hasonlítanak, hogy mindkettő földszinten kávézó meg kocsma, vendéglő...
Nem tudta folytatni, mert édesanyja szólt, fiacskám, a kulcsom otthon maradt, szaladj vissza érte. Itt találsz meg. Endre fordult is vissza arra a száz méterre a kulcsért, haza. Súlyos zöld májusi fák közt, szabadon. Az anyja visszatért a gondolatra, mi lehet érdem, és mi ajándék az életben? A fiam másodéves. Remekül tanul. Száznyolcvankét centi magas, sportol is, szerelme is van, mérnök lesz.
A keskeny és egyetlen járdasávon hatalmas fekete gépkocsi. Miért tepsed a járdán? Ott jön a gyerekkocsi a nagymamával, aki maga is alacsony bizony. Tíz méterre az autón túl. Hogy jön erre, mikor egy arasz sem marad ezen a járdán a gyerekkocsinak? Átmegyek segíteni, míg jön Endre. Int a kocsi mögül a mamának, kikerüli a lomha fekete Audit, egyirányú a forgalom, csak hátulról jöhet, de nem jön semmi. A vezetőülésen egy hasas ember okostelefonon pötyögtet lehajtott fejjel.
A lezárt járdán megáll a mama a gyerekkocsival, várakozik tehetetlenül Annamária asszonyra, aki a kórház főnővére. Az kimegy az útra, kerülni a kocsit. Benéz oda, nem szól hozzá. Leemelik a kocsit babástól a járdáról, tipegnek errébb, kikerülve a behemót fekete autót, lenn a forgalmi úton. Közben megáll két kocsi is, türelem. Leteszik a gyerekkocsit, Annamária asszony megigazítja hosszú szőke haját. Az unokás mamának mondja hangosan, nem a zsíros-barna, kövér arcú embernek, aki ott benn.
– Uramisten! Meg se moccan a kocsiban az elállt járdán! Miféle emberek...
Akkor kivágódik az ajtó, kiszól onnan kihajolva a kövér barna.
– Hozzám szóltál, vén banya? Mit mondtál, mit, he?
A két asszony nem is hiszi, amit hall. Annamária még annyit mond, milyen jogon tegez engem. Akkor kigurul a kövér barna a kocsiból, fennhangon kéri számon.
– Mit cigányoz, mit cigányoz engem, he? – És elkapja a befont, hosszú haját, markába csavarja. Annamária asszony felsikolt. Abban a percben érkezik rohanva Endre, csuklóját markolja az ordibálónak, az elengedi az anyja haját, és arcon vágja Endrét, aki egyetlen hatalmas ütéssel földre teríti a támadót. Annamária asszony megint sikoltva nézi, ahogy három másik barna bőrű a kocsma felől rohan a fiának ordítva. Mind a hárman a földre kerülnek, visszamennek átkozódva a kocsmába. A nagymama menekül a gyerekkocsival. Endre az anyját nyugtatja, simogatja az arcát, haját. A fekete kocsival elmegy húsz méterre a kövér barna. Mind a négyen telefonálnak már.
Annamáriáék mennek vissza, haza. Az Endre inge lehasítva, gombok híján, anyja alig tud menni az ijedtségtől. Öt perc múlva csönget valaki otthon. A fiú nyit ajtót, derékig meztelen, átöltözőben.
– A rendőrségtől vagyunk.
Igazolványokat mutatnak. Letelepednek a szobában, Endre inget vesz magára, anyja ájulás közelben. A jegyzőkönyv fölvétele egy óra 15 percet tart.
– Maguk tudják, hogy itt nem szabad cigányozni? Itt vannak nemzetiségi jogok, egyenlőség...
– Anyámat tépték, aki nem cigányozott. Én akkor érkeztem oda, a védelmére... És a cigány ütött meg engem az anyám hajáról... Akkor rohantak nekünk még hárman...
– Kivizsgáljuk az ügyet, sérüléseket... Orvosok, zsuristi...
Harminc nap múlva Endre megkapta a vizsgálat döntését. Kétezer lej pénzbüntetés fajgyűlölet, uszítás, több rendbeli testi sértés. Az egy plusz három támadó fejenként kéthavi közmunkára ítéltetett.