A hosszútávú fejlődés híve vagyok! (X)

Nyolc évvel ezelőtt kopogtattam be Bokor Tibor polgármester ajtaján azzal a szándékkal, hogy a városomért szeretnék dolgozni. Konkrét tervekkel és egy jó adag optimizmussal a tarsolyomban álltam be csapatába.

Székely Hírmondó

2024. június 05., 17:022024. június 05., 17:02

Szabadszellemű ember vagyok, szeretek motorozni, szeretem a rockzenét, környezetmérnökként pedig lehetőségem nyílt több országba is ellátogatni; külföldi egyetemeken kutattam és oktattam, megismertem más kultúrákat. De semmi nem jelent nagyobb izgalmat számomra, mint minden nap azon dolgozni, hogy szülővárosom, Kézdivásárhely mitől lesz egy jobb hely. Alpolgármesterként azt tűztem ki célul, hogy innovációs eszközöket és a tapasztalatomat felhasználva olyan projekteket indítsak el, amelyek hosszútávú fejlődést eredményeznek a céhes városban.

Elsődlegesen az a szemlélet vezérelt, hogy nemcsak a föld felszínén kell fejlesztéseket eszközölni, ami folyamatosan látszik, mert nap mint nap szem előtt van, hanem a földfelszín alatt is rendbe kell tenni a dolgokat. A közművesítésre gondolok. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani Bokor Tibor polgármester úrnak, hogy ezen törekvésemet magáévá tette, ebben támogatott, és így sikerült megoldani a hosszú éveken át annyi keserűséget okozó vízproblémákat. Ő volt az is, aki időnként – élettapasztalatának köszönhetően, jó városgazdához méltóan – vissza tudott rántani a realitás talajára, ha túlságosan elragadott a fiatalos hév. És köszönöm a lakóknak is, hogy volt türelmük mindezt kivárni.

A teendők hosszú listájával vágok neki újabb négy évnek alpolgármesterként, szem előtt tartva, hogy kisfiamnak biztos jövőre van szüksége egy családbarát, zöld és helyi értékeken fejlődő városban. A polgármester úr a minap már felsorolta a fontosabb megvalósításokat, terveket – kérem, olvassák el, és adott esetben kérjék számon rajtunk.

A számok embereként mindössze annyit szeretnék hozzátenni, hogy

az elmúlt 11 évben csak pályázatokból 34 millió euró értékben történt beruházás Kézdivásárhelyen, és jelen pillanatban 65 millió euró értékben van aláírva beruházási szerződésünk, amiben benne van az uszodaépítésre fordítandó közel 30 millió euró is. Ez azt jelenti, hogy minden egyes kézdivásárhelyi, nyujtódi, oroszfalusi, sárfalvi és szászfalusi családra több mint 25 ezer eurónyi beruházás jut külső forrásból – ennyivel gazdagodott a közösségünk.

Munkánk eredményességére nézve meglepően szép visszaigazolást kaptunk attól a 5300 lakostól, akiket a kampány során tanácsos kollégáimmal együtt személyesen hívtunk fel telefonon, hogy megkérdezzük, elégedettek-e az eddig elvégzett munkával, számíthatunk-e a további támogatásukra. Jóleső érzés volt nyugtázni, hogy a megkérdezettek több mint 80 százalékától pozitív visszajelzést kaptunk! Ez több, mint amennyit elvárhattunk, és cáfolhatatlan bizonyítékát nyertünk azon hitünknek, hogy itt igenis lehet közösséget építeni.

A következő négy évnek 40 százalékban megújult, megfiatalodott, a város mellett elkötelezett tanácsosi csapattal vágunk neki, amelynek tagjai minden szakterületet lefödnek. Az elképzéseink nyilvánosak, egyértelműek, lelkesedésünkért, odaadásunkért mindannyiunk nevében felelősséget vállalok. Kérem, hogy vasárnap szavazzanak bizalmat az RMDSZ jelöltjeinek, hogy folytatni tudjuk az elkezdett munkát.

Dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester

(X – fizetett hirdetés)

Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust