Aki követi a magyar közélet eseményeit, felfigyelhetett rá, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter sokkal határozottabb, karakánabb, következetesebb politikát képvisel, mint elődei. Jómagam kinevezésekor úgy véltem, a miniszterelnök saját kézbe vette a külügyeket, amit addig elkötelezett atlantisták irányítottak.
2017. augusztus 29., 00:072017. augusztus 29., 00:07
Aki követi a magyar közélet eseményeit, felfigyelhetett rá, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter sokkal határozottabb, karakánabb, következetesebb politikát képvisel, mint elődei. Jómagam kinevezésekor úgy véltem, a miniszterelnök saját kézbe vette a külügyeket, amit addig elkötelezett atlantisták irányítottak. Vélhető, hogy Szijjártó minden fontos lépesét egyezteti a kormányfővel, ezzel együtt önálló aktornak néz ki, aki hitelesen követi az orbáni paradigmát, mely szerint a magyar külügy lépéseit nem absztrakt értékek, nem is a térséget gyarmatnak tekintő globális háttérhatalom elvárásai, hanem Magyarország érdekei kell meghatározzák.
A holland nagykövet otromba és rágalmazó nyilatkozatára (miszerint a szélsőséges iszlamisták ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány) adott válaszreakció, konkrétan a Hollandiában akkreditált magyar nagykövet hazarendelése és a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok szüneteltetése egyértelműen ebbe a sorba illeszkedik. Azért külön elismerés illeti, hogy arra is rámutatott: a nagykövet azon megnyilatkozása is sérelmes magyar és európai szempontból egyaránt, miszerint olyan merénylet, mint Barcelonában bárhol előfordulhat. Hadd idézzük: „Mi soha nem fogjuk elfogadni, hogy Európa olyan kontinens legyen, ahol bárhol előfordulhat autós merénylet, emberek halálát okozva.”
Ami az autós merényleteket illeti: igen, ilyen bárhol előfordulhat, ahol kellő számban élnek muszlimok. Kevesen merik kimondani azt, amit például Bill Warner Saria törvény nem muzulmánoknak című könyve leír és adatol: magával a vallással van a probléma, statisztikai szükségszerűség, hogy ahol e vallás követői nagyobb számban élnek, ott egy részük radikalizálódik, és akár terrorcselekmények elkövetéséig elmegy. S ezt a megállapítást fényesen igazolja az utóbbi évek krónikája.
A recept egyszerű: meg kell állítani a betolakodók beözönlését, az illegális itt-tartózkodókat ki kell utasítani, a már állampolgársággal rendelkezőket pedig fokozottan ellenőrizni. A baj az, hogy az unió vezetői, akik e receptet alkalmazni hivatottak, az ellenfélnek játszanak. Így nem csoda, hogy embereik, mint például a holland nagykövet, minden elkövetnek e megoldási javaslat első számú hirdetője, a magyar kormány ellen.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!