A tanügyminisztérium által kiírt új igazgatói versenyvizsgákra az előírt határidő alatt 25-en nyújtották be iratcsomóikat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen. A 33 igazgatói helyre 25 jelentkező van, a 20 aligazgatói helyre pedig 13 pályázó.
2017. július 14., 00:282017. július 14., 00:28
A tanügyminisztérium által kiírt új igazgatói versenyvizsgákra az előírt határidő alatt 25-en nyújtották be iratcsomóikat a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségen. A 33 igazgatói helyre 25 jelentkező van, a 20 aligazgatói helyre pedig 13 pályázó.
A tavalyi verseny sok ellentmondásos helyzetet szült, tapasztalt igazgatók nem vehettek részt azon, mert nem volt meg az országos szakértői testületi tagságuk, más esetekben jelöltek híján mégis tisztségben maradhattak azok, akik nem vizsgáztak. Több iskolában nem volt egyáltalán jelentkező, de ez a helyzet most is megismétlődik: a Baróti Szabó Dávid Líceumban, a csernátoni és a szentléleki iskolákban sem az igazgatói, sem az aligazgatói helyre nem pályáznak, a Bod Péter Tanítóképzőben, a szentgyörgyi Református Kollégiumban, Maksán, Illyefalván, Kökösben, Dobollón, Polyánban és Szentkatolnán nem akar senki igazgató lenni, míg a szentgyörgyi Ady Endre-iskolában, Torján, Zabolán, Nagybaconban, a baróti Gaál Mózes-iskolában a meghirdetett aligazgatói állásra nem jelentkeztek.
Konkurencia van viszont a Berde Áron Szakközépiskolában, 4 igazgatójelölt versenyzik, Bodokon pedig kettő, a Puskás Tivadar Szakközépiskolában az aligazgatói helyre 3 jelölést iktattak. Egy személy több állást is megpályázhat.
Városon 8-an jelentkeztek igazgatónak, 10-en helyettesnek, a falusi iskolákban 17 igazgatói, 3 aligazgatói helyért versenyeznek.
Az írásbeli vizsgát július 17-én tartják, az életrajz értékelése és a személyes meghallgatás július 19–31. között zajlik. Eredményt legkésőbb augusztus 2-ig hirdetnek. Az új igazgatókat szeptember elsejétől nevezik ki négy évre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!