A háziorvosok helyett sokan továbbra is a sürgősséget választják

Az eddiginél eggyel magasabb, II. kategóriába sorolta a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház szolgáltatásait az akkreditációs bizottság – újságolta András Nagy Róbert kórházmenedzser, aki az idei évre vonatkozó fejlesztési tervekről is szólt. 

Bodor Tünde

2024. március 01., 16:372024. március 01., 16:37

2023-ban közel 100 ezer beteget fogadtak a járóbeteg-rendelőintézetben, 5300 imagisztikai kivizsgálást végeztek (ekográfia, röntgen, CT, MRI), a sebészeten 4500 műtétet végeztek, ebből 1006-ot minimál invazív eljárással. 36 500 beteg jelentkezett a sürgősségen, 18 700-an huzamosabb időre, 9765-öt pedig egynapos kivizsgálásra utaltak be, 5100 kórszövettani eredményt adtak ki, 856 szülést jegyeztek – sorolta András Nagy Róbert tavalyi tevékenységük sarokszámait.

Mint felidézte, még mindig nagyon sokan jelentkeznek olyan panaszokkal a sürgősségen, amelyek akár a háziorvooknál vagy a járóbeteg rendelőkben is kezelhetők: a 36 500 eset több mint kétharmadát a kevésbé súlyos esetet jelentő sárga és zöld kóddal jegyezték. 16 638 betegnek előjegyzése volt háziorvoshoz vagy a járóbeteg-rendelőintézetbe, de nem várták ki időpontjukat, inkább a sürgősségre mentek.

Ennek oka lehet az is, hogy a járóbeteg-rendelőben néha egy hónapnál is többet kell várni egy vizsgálatra. Szerinte jónak tekinthető viszont az 1 óra 14 perces időintervallum, amíg egy sürgősségen jelentkező beteg megkapja a kezelést, hiszen nagyvárosokban ez akár 6-7 órára is kitolódhat, értékelte az igazgató. Az is igaz, ez az idő változik annak függvényében, hogy egy bizonyos időpontban hány beteget kell ellátni és azoknak mennyire súlyosak az egészségügyi gondjai.

A kórházmenedzser megjegyezte, tavaly két díjat kaptak: a Romanian Healthcare Awards 2023 versenyben két kategóriában is kiválósági díjat kaptak (az év kórháza, minőségi orvosi szolgáltatások); egyiket egy speciális kranio-transzplantációs eljárásért, a másikat egy olyan képzési programért, melynek keretében 50 továbbképző tanfolyamot tartottak az asszisztenseknek. „Legnagyobb büszkeségünk, hogy 2023-ban lezárult az akkreditációs folyamat és az intézmény a II-es kategóriába sorolódott. Óriási munka van a hátunk mögött, mindent átvilágítottak: az eszközrendszert, a folyamatokat, a személyzeti, betegfogadási, beszerzési rendszert” – sorolta András Nagy Róbert.

Tavaly gyémánt fokozatot kapott a kórház a stroke-ellátása (agyérkatasztrófa), ugyanis az tünetek észlelésétől az első kezelés megkezdéséig átlagosan 31 perc 90 másodperc telt el. A sepsiszentgyörgyi kórházban 2022 és 2023 áprilisa között ellátott 80 beteg közül 30 a szűk 4 órás időablakban megkaphatta a speciális vérhígító készítményt, azaz trombolízisben részesült, de volt olyan páciens is, aki a második napon vette igénybe az orvost.

Galéria

2023 nyarán különös nehézség merült fel a neurológiai osztályon, mivel kilenc szakorvosból egyszerre öt távozott, aminek következtében nem lehetett az ügyelet folytonosságát megoldani, annak hiányában pedig Brassóba irányították a betegeket. Jó hír, hogy március elsejétől két fiatal neurológus szakorvos, Sebesi Noémi és Klára Izolda is megkezdi munkáját a neurológián, így már hat orvosból áll majd a szakembergárda. Év végére ez a szám 7-8-ra is nőhet, mert több rezidens szakorvos is jelezte szándékát, hogy a szentgyörgyi kórházat választaná. Ezzel együtt az osztályon még mindig nem biztosítható a folyamatos ügyelet, de ez a cél – jelentette ki az igazgató.

A beruházások terén elsődleges a sürgősségi osztály befejezése, ha az elkészül – az építtető várhatóan egy hónapon belül átadja, azután még fel kell szerelni –, több mint háromszorosára nő az osztály befogadóképessége. Bár az új eszközökre szükséges 2,5 millió euró helyett csak 1,5 milliót biztosít a projekt, és várhatóan a radiológiai eszközök engedélyeztetési folyamata is nehézkes lesz, András Nagy Róbert úgy tervezi, hogy év végére használatba adhatják az új sürgősségi osztályt. Amint ez megtörténik, nekifognak a régi sürgősség helyén kialakítani a kórházi labor végleges helyét. Ez ismét építkezéssel fog járni.

A tüdőgyógyászat idénre tervezett átköltöztetését az új épületbe 2025-re halasztják, mert az új tüdőkórház építési munkálatait tavaly leállította a szeptemberi, költségvetési megszorításokat előíró kormányrendelet. Most már újra dolgoznak az építőtelepen, és ha elkészülnek, 34 bennfekvő beteget tudnak majd itt ellátni; a tüdőgyógyászati rendelők is itt kapnak helyet.

A belgyógyászati részleg bővítésének befejezéséhez az ígéretek szerint pénzt fog biztosítani a minisztérium, az összeg függvényében haladnak a munkálatokkal; még 26 millió lej szükséges a befejezéshez.

Idén a kórház megkezdi a Cigaretta utcai egészségügyi komplexum tervezését, a tervek szerint az új egységben kap majd helyet a gyermek- és felnőttpszichiátria, egy rehabilitációs osztály, és mivel egyre nagyobb igény van rá, egy geriátriai, illetve palliatív komplexum is része lenne – vázolta a terveket az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust