
Egy robbanásszerű hang okozott pánikot tegnap délelőtt Kovászna megyében, amit szabálytalan kondenzcsíkok látványa követett az égbolton.
2020. november 26., 00:022020. november 26., 00:02
Telefonon kerestük Kovászna és Barátos elöljáróit, ám Gyerő József polgármester nem tudott semmi konkrétummal szolgálni. „Mi is hallottuk a polgármesteri hivatalban a robbanást, de nem tudunk ennél többet, nem értesített minket egyik hatóság sem” – mondta. Barátos község első embere, Tánczos Szabolcs is csak annyit tudott mondani, hogy ő is hallotta a hangot, azonban robbanásról nem tud.
Amire odaértünk, Pákéban csend és nyugalom honolt, hiába kerestük a robbanás nyomait a határban, csupán legelésző tehenekre bukkantunk. Amikor a templom melletti utcában elhaladt mellettünk egy, a belügyminisztériumhoz tartozó autó, követni kezdtük, hátha „nyomra vezet”. De nem vezetett, hanem megállt, a benne ülő két rendőr pedig kérdéseinkre elmondta, ők sem tudnak többet az esetről, valószínűleg a román légierő gyakorlatozott, csupán hangrobbanásnak lehettünk fültanúi.
Egy pákéi járókelő megerősítette, a településen nagy volt az ijedtség a hang hallatán, megremegtek a házak, ablakok, de az okát, hogy felrobbant volna egy repülőgép, ők is csak a Facebookon olvasták. Az általunk jelzett rendőrautón kívül ő sem látott semmilyen más hatósági járművet, csupán kíváncsi fiatalok jártak arra, akik állítólag füstöt is láttak. Mi nem.
A megyei rendőrség szóvivője, Radu Stroe a sajtónak azt nyilatkozta, a rendőrség a helyszíni ellenőrzés során nem talált semmiféle balesetre utaló nyomot, és bejelentés sem érkezett hozzájuk erre vonatkozóan, a zaj okát nem sikerült megfejteniük. Az viszont felettébb furcsa, hogy sem a prefektúra, sem a megyei katonai központ sem tudott (akart?) magyarázattal szolgálni arra vonatkozóan, mi okozta a nagy erejű (hang)robbanást, ami Csíkszeredáig is elhallatszott.
A védelmi minisztérium késő délután közölte, Kovászna megye fölött egy F16-os vadászgép gyakorlatozott, amely átlépte a hangsebességet és ezzel hangrobbanást okozott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!