A harmadik vereség

Bartha Zsófia

2017. szeptember 18., 00:082017. szeptember 18., 00:08


A Sepsi Futsal harmadik idénybeli mérkőzésén is vereséget szenvedett, az élvonalbeli futsalbajnokság 3. fordulójában, szombaton 6–0-ra kapott ki Călărași vendégeként. A călărași-i kiszállásra mindössze kilenc játékossal utazott el a sepsiszentgyörgyi alakulat, mivel több játékosának volt aznap nagypályás focimeccse. Emiatt Farkas Attila edző a kezdőötösben két olyan játékost – Pantilea, Ciobotaru – is kénytelen volt pályára küldeni, akik számára ez volt az első hivatalos teremlabdarúgó-mérkőzésük. A gólcsend az 5. percben szakadt meg, Krstic talált be sarkallásból (1–0). A védekezésre összpontosító zöld-fehérek helyzetekig jutottak csak, míg a hazaiak értékesítették is azokat, a 14. percben Krstic duplázott (2–0), majd a 16. percben Jovanovic büntetőből növelte előnyüket (3–0). A szerb játékos a 18. percben újra betalált, beállítva a félidő eredményét (4–0). A fordulás után is a házigazdák akarata érvényesült, Aleksandar (26.) és Vârlan (34.) révén eredményesek voltak, így alakult ki a 6–0-s végeredmény.


– Egy erős csapat ellen léptünk pályára, tartalékos felállásunkat és tapasztalathiányunkat tekintve akár elégedettek is lehetünk ezzel az eredménnyel. Helyzeteket is kidolgoztunk, egy-két gól mi is megérdemeltünk volna – nyilatkozta Farkas Attila edző. Teremlabdarúgó I. liga, 3. forduló: Călărași – Sepsi Futsal 6-0 (4-0), Călărași, városi sportcsarnok. Vezette: Gabriel Stroe és Marian Ivănescu (mindketten Bukarestből). Călărași: Moldovan – Movileanu, Rotaru, Plugaru, Dumitru (cserék: Cinaru, Krstic, Ghiuță, Tomescu, Vârlan, Jovanovic, Aleksandar, Rancic). Edző: Marian Șotârcă. Sepsi Futsal: Kisgyörgy – Pantilea, Incze, Bende, Ciobotaru (cserék: Papp, Boér, Héjja, Ambrus). Edző: Farkas Attila. Gólszerzők: Krstic (5., 14.), Jovanovic (16., 18.), Aleksandar (26.), Vârlan (34.).


A 3. forduló nyitómérkőzésén az újonc Csíkszeredai Imperial Wet háromgólos előnyt elherdálva 4-4-es döntetlenre végzett a vendég Jászvásári Polival szemben. A hátralevő három mérkőzést ma vívják a felek: Resicabánya – Marosvásárhelyi City’us (16 óra), Galaci United – Dévai Autobergamo (18 óra), FK Székelyudvarhely – Temesvári Informatika (20 óra). Ezután újabb két hét szünet következik a bajnokságban, a Sepsi Futsal október elején Resicabányát fogadja.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés