A harmadik közös tanévnyitó

Bár tegnap volt az iskolák tanévnyitásának hivatalos napja, ezt megelőzően Brassóban, a belvárosi magyar evangélikus templomban negyedik (és nem harmadik, ahogyan azt tévesen írtam a minap) alkalommal a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében már szombaton, szeptember 9-én elhangzottak az ilyenkor szokásos jókívánságok, üdvözlések, főleg reményteljes kijelentések.

Mind a magyar kormány, mind a román tanügyi és politikai hivatalosságok aránylag magas szinten képviseltették magukat. Magyarországról eljött az emberi erőforrások minisztere, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, innen az oktatásügyi minisztériumtól a magyar nemzetiségű államtitkár és más főhivatalnokok voltak jelen; rövid, de igen udvarias beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket Brassó polgármestere, különösen tetszettek az egybegyűlteknek a Brassó megyei főtanfelügyelő üdvözlő szavai.

Azt talán mondanom sem kellene, hogy az elhangzó magyar felszólalások mindegyikében kiemelkedő helyet kapott a marosvásárhelyi iskolacirkusz, amely a legfelsőbb szintű egyeztetések, ígérgetések, nyugtató szövegelések ellenére sem látszik megoldottnak. Némileg oldódtak a feszültségek, de az egésznek a végét még megjósolni sem lehet. Ezt egyébként megerősítette az iskola képviseletében jelenlévő egyik fiatal tanár, akit név szerint is külön köszöntöttek.

Egyelőre a katolikus iskola maradt a tavalyi helyén – persze, nem az egyház tulajdonába visszakerült pompás épületben, amelynek visszaszolgáltatását mindmáig törvénytelennek tartják hőzöngő tévések és politikusok, hanem egy valamikori melléképületben. Ám ezt is vállalják, csak egyben és jogi értelemben külön maradjanak, még akkor is, ha a magyar középiskolához sorolják be őket, s nem a riogatással is felérő ötlettel, miszerint kerüljenek vissza a román tannyelvű tanintézethez.

Jelen volt az ukrajnai társszervezet képviselője, aki bőven ecsetelte azt a veszélyt, amelyet az ottani parlament legutóbbi, a nemzetiségi oktatást egyenesen lefejező döntése jelent. Ott aztán ténylegesen érvényesül a mondás, miszerint a nyulat bokrostól lövik. Az orosz nyelv letörésének szándéka egyben a többi nemzetiségek – köztük a magyar és a román – anyanyelvi oktatását is ellehetetleníti.

Mindezeket hallva szinte felüdülésnek számított a Brassó megyei magyar oktatási hálózat bemutatása, amely ugyan halványra zsugorodott ahhoz képest, ahogyan pár évtizeddel ezelőtt kinézett, de a helybeliek óriási erőfeszítései nem maradnak eredménytelenek. Érdekes volt viszont a főtanfelügyelő néhány mondatos kitérése a fogarasi magyar iskolára, s őszintének tűnt kifakadása, hogy a felszámolt tanintézet igazgatójaként még az opcionális anyanyelvi órákat sem tudta megmenteni. Így a valamikori büszke fogarasi magyar iskola teljesen elszikkadt. A templomi esemény során felcsendülő énekek, elhangzó versek is viszont arra intettek, hogy feladnunk semmilyen körülmények között nem szabad, erre kötelez anyanyelvünk, kultúránk, múltunk, jelenünk és jövőnk.

(Egy szó sem esett arról, hogy Sepsiszentgyörgyön éppen most számoltak fel és költöztettek ki egy magyar tannyelvű szakközépiskolát!)