
A Ferencváros azzal a céllal lép pályára ma 22 órától a Dinamo Kijev vendégeként, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában megszerezze négyese harmadik helyét.
2020. december 08., 00:232020. december 08., 00:23
Mindkét csapat egy pontot gyűjtött eddig, méghozzá éppen egymás ellen, amikor a második fordulóban 2–2-vel zárult a találkozójuk a Groupama Arénában, azaz kettejük párharcának győztese lesz a továbbjutó. A 0–0-s vagy 1–1-es döntetlen a Budapesten szerzett gólok, míg a 2–2-es eredmény a jobb gólkülönbség miatt a Dinamónak kedvezne, viszont az ennél is gólgazdagabb pontosztozkodás már a jelenleg sereghajtó magyar bajnok előzését jelentené. Mindkét gárda kifejezetten jó formában várja az összecsapást, ugyanis a Mircea Lucescu irányította Dinamo a legutóbbi három, az FTC pedig az elmúlt négy mérkőzését megnyerve vezeti hazája bajnokságát.
A Ferencváros harmadik helye már csak azért is lenne óriási bravúr, mert magyar csapat 17 éve nem érte meg a tavaszt a nemzetközi porondon. A párosítás legérdekesebb szereplője Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki ezúttal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei színhelyére. A 46 éves szakember a pályán és a kispadon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az ukrán klubnál. A csoport másik mérkőzését a már továbbjutott két sztárcsapat, a Barcelona és a Juventus vívja egymással.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!