A hagyományokat éltetni kell

– Pénteken érkeznek Kézdivásárhelyre a Góbé farsang című táncelőadással. Miről szól a produkció?

– A színes farsangi kavalkád Konc király és Cibere vajda ádáz harca, párbaja között bontakozik ki, ami alatt vásári jelenetek, kocsmai mulatozás, tánc, ének és számos különös zsánerfigura jelenik meg. A forgatagban krampuszok, kukák, állatmaszkos alakok tűnnek fel, maga a nagy kaszás is tiszteletét teszi, álpapok, kántorok és siratóasszonyok az álhalottak tréfás temetését játsszák, a medve és a legény játékos birokra kel, a piaci alkudozás mesterei elkótyavetyélik a haszonállatot, aztán bőséges áldomást isznak rá, s közben mindezt kíváncsi kecskék pletykálják ki. A szilaj mulatás végét egy temetési szertartás jelzi, melynek során egy 100 éves nagybőgőt kísérnek utolsó útjára: az ügyetlenül összetákolt, ütött-kopott hangszer hamis, disszonáns hangjával alkalmatlan a muzsikálásra. Ezért a búcsúztatóján senki sem szomorú, tréfásan élcelődve helyezik sírba, azt kívánva, soha többet ne szólaljon meg.

– Miből született az ötlet?

– Az új előadás a korábbi nagysikerű Farsang Illés szekerén című produkció továbbgondolása, amely híven tükrözi azt, hogy a folklór élő hagyomány, azonnal reagál a napi történésekre, tükrözi mindazt, ami az embereket foglalkoztatja – ez a tükörkép azonban torz, éles kritikája a közösség és a közélet történéseinek.

– Miről szól a farsang?

– Vízkereszt után a világ tótágast áll, minden és mindenki átlényegül vagy kivetkőzik magából, megidézve a kigúnyolásra, kifigurázásra érdemes jelenségeket. A népi hagyomány eleven, tovább él, a farsangi jelenetek a közelmúlt eseményeire válaszolnak, a közélet visszásságait is kipellengérezve.

– Milyen néphagyományokból merít az előadás?

– A Hargita Együttes Góbé farsang című előadása bőven merít a néphagyomány téli szokásaiból, és saját szájíze szerint fűszerezve azt kívánja bemutatni, hogy az ünnepek a lélek megtisztulásának, a szív megkönnyítésének lehetőségei.

– Mit gondol ön a hagyományokról?

– Gazdag életet él az, aki követi a néphagyományok rendjét. Lelki és szellemi értékeket ugyanúgy megismerhet általa, mint ahogy az anyagi javak megteremtésének vagy a testi örömök megszerzésének helyes módjait is. A hagyomány – szorosan követve a természet rendjét – megtart és éltet: benne a szigorú hangulatú jeles napok, a gondosan megtervezett munka időszaka arányosan párosul a pihenéssel, a szórakozással, a lélek feltöltődésének ünnepeivel. A profán és szent rítusok az időt kiteljesítve, folyamatosan átbillentik az embert az egyensúlykeresés körforgásába.

– A táncosok is kivették a szerepüket az előadás megszületéséből?

– A tánckar tagjai aktívan kivették a részüket az előadás színpadra állításából, ötleteik szervesen beépültek a produkcióba. Hozták a gondolataikat, tapasztalataikat.

– Ön szerint mindenkinek meg kellene tanulnia táncolni? 

– Mindenkinek meg kell tanulnia a saját maga táncát!