A gyerekek világában csodák történnek

A szakmákat bemutató sorozatunkban Bokor Hajnalka, a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthon óvónője mesél arról, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

Némethi Katalin

2020. november 20., 00:022020. november 20., 00:02

Kisgyerekként örömét lelte a különböző játékokban, csak középiskolásként kezdett foglalkozni a szakmaválasztással. 

– Kislányként babáról, játékról, barátnőkről álmodtam, talán még arról is, hogy milyen jó lesz az iskola padjában. Középiskolában kezdett el körvonalazódni a kép, magyar-német szakra kezdtem készülni. De aztán egészen másat hozott a sors – mesélte az óvónő.

Az érettségi után a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban folytatta tanulmányait.

– Így kerültem kapcsolatba az újságírással, kezdtem dolgozni a médiában. Ezt követte az önkormányzati munka, a sepsiszentgyörgyi városháza sajtóreferense és külkapcsolatokért felelős alkalmazottja lettem. Itt dolgoztam, közben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem óvónő-tanítónő szakán végeztem. Jó volt a csapat, a környezet a városházán, de valami mindig hiányzott, nem tudtam kiteljesedni. Az egyetemi diploma megszerzése után kellett döntenem: maradok hivatalnoknak vagy a tanügyben folytatom tovább. A döntés az utóbbira esett. Az is közrejátszott, hogy a Csipike óvodában kaphattam munkahelyet. Kötődtem a Csipike Napközi Otthonhoz, ide járt mindkét gyerekem, ismertem a pedagógusokat, az egyetemi évek alatt sokat segítettek jó tanáccsal, szakmai anyaggal. Ezért nem volt nehéz a döntés, hazamentem, azóta is itthon vagyok – mondta mosolyogva.

A pedagógusi pályát nem külső hatásra választotta, hanem belső indíttatásból. 

– Az az érzés, az a tudat, hogy szükség van rám, meghatározó. Így kerek a világ számomra. Mindenképpen az is hozzájárult a választáshoz, hogy mindig szerettem az irodalmat, a gyermekirodalmat, a pszichológiát. És a játékot, mindig szerettem játszani. Mindez a pedagógusi szakmában ötvöződött számomra. Önmagam lettem – tette hozzá.

Munkája során fontosnak tartja, hogy a gyerekek olyan készségeket sajátítsanak el az óvodában, amelyek hozzásegítik őket az iskolában való helytálláshoz. 

– Az óvodai nevelésnek meghatározó szerepe van az egyén életében. A mindennapi rutinok, viselkedési szokások elsajátítása, társas kapcsolatok kialakulása mellett olyan alapismeretekre tesznek szert a gyerekek, amik döntő szereppel bírnak. A hagyományőrzés, anyanyelvápolás, környezetvédelem mellett fontos feladatnak tekintem, hogy az óvodai évek alatt olyan gyereket neveljünk, aki helytáll az iskolában és a későbbiekben is, mer és tud hozzászólni a dolgokhoz, összefüggően tud kommunikálni – emelte ki.

Kisgyerekekkel foglalkozni felelősségteljes feladat, melyet csak odaadással, szeretettel és elhivatottsággal lehet végezni.

– A csoportszobában, ahol a varázslat megtörténik, ahol a bábuk életre kelnek, muzsika szól, színes a világ, nincs nehézség. Egymásból táplálkozunk, egymástól tanulunk, ha kell, akár alázatot, türelmet, ha kell, fegyelmet, egymás tiszteletét. A gyerekek világa egy különös hely, ahová, ha beengednek, elfogadnak, csodában lesz részed. Az őszinteség, az önzetlen szeretet tárhelye ez. De mindezek mellett gyerekkel foglalkozni komoly feladat és felelősség – emelte ki.

Bokor Hajnalka számára a kikapcsolódást, a feltöltődést a családja jelenti.

– Nagyon családcentrikus vagyok. Kikapcsolódásaim nagyon hangulatfüggőek, van, amikor a természetben, a csendben, a nyugalomban kapom meg a kikapcsolódást. Máskor épp ellenkezőleg, a nyüzsgő életre vágyok, baráti találkozásokra, amikor beszélgetünk, főzünk, társasjátékokat játszunk – magyarázta.

Arra a kérdésre, ha most lenne tinédzser, milyen szakmát választana, határozottan válaszolt:

– Ha tinédzser lennék, de a mai tapasztalatommal, akkor bizonyára a pedagógusi szakmát választanám. De mielőtt tanügyi munkába állnék, utaznék világszerte, önkéntes munkát vállalnék, az is lehet, rendezvényszervezéssel foglalkoznék – szögezte le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés