Elkezdődött az alkotói munka a kézdivásárhelyi Udvartér Színházban, ezzel párhuzamosan a 2024/2025-ös évad bérletrendszerét is meghirdetik.
2024. szeptember 12., 09:252024. szeptember 12., 09:25
Az első saját produkció – amelynek próbái már zajlanak –, Barta Lajos Szerelem című darabja Dálnoky Csilla rendezésében. Ennek műfaji besorolása „majdnem boldog történet”, a bemutatója pedig október 11-re van időzítve.
Időrendben haladva a Csíki Játékszín vendégjátéka következik a sorban. A Karinthy Frigyes azonos című regénye nyomán készült Utazás a koponyám körül rendezője Visky Andrej, aki egy kedvezőtlen sorsfordulat megrendítő erejű krónikáját tárja elénk.
Az Udvartér Színház szilveszteri előadása Marc Camoletti Boeing, Boieng – Leszállás Párizsban című népszerű vígjátéka lesz Kolcsár József rendezésében. 1991-ben ez a darab bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe, mint a világon a legtöbbet játszott komédia – tudtuk meg Farkas Imolától, az Udvartér Színház művészeti titkárától.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukcióban hozza az évad második vendégjátékát, a Darvas Benedek – Pintér Béla szerzőpáros Parasztopera című darabját; rendező: Györfi Csaba, műfaja: zenés tragédia humorral. Végül a bérlet ötödik előadását a Háromszék Táncszínház vendégjátéka képezi.
A teljes árú bérlet 120 lejbe, a nyugdíjas- és diákbérlet 90 lejbe kerül, mecénásbérletet egy főre 250 lejért lehet váltani. A szabadjegyek 30–50 lejbe kerülnek majd előadástól függően.
A társulat két további, bérleten kívüli saját produkcióval készül ebben az évadban: Duncan Macmillan Lélegezz! című darabját Barabás Árpád rendezi, Alexandru Popa A boldogság titka című darabjának magyar nyelvű ősbemutatója lesz az Udvartér Színházban, Tóth Árpád rendezésében.
Az említetteken kívül műsoron maradnak a 2023/2024-es évad előadásai: Molnár Ferenc A testőr (rendező: Kányádi Szilárd), Szente Béla – Gulyás Levente A kolozsvári bíró (r.: Tapasztó Ernő), valamint Rusznyák Gábor Derengés (r.: Rusznyák Gábor) című színművei.
Bérletek és jegyek a Vigadó Művelődési Központ jegypénztárában válthatók minden hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 10 és 16 óra, minden pénteken 10 és 14 között, valamint előadások előtt egy órával. Információk a 0730 600 279-es telefonszámon kérhetők.
Fotó: Szegeti Abigél
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!