Pénteken a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókjának két erdővidéki önkéntese, Pájer György és Sütő Gábor frissen sült kenyereket hordtak szét szerényebb körülmények között élő erdővidéki családoknak, olyanoknak, akiknek ők rendszerint szoktak segíteni.
2021. március 08., 00:152021. március 08., 00:15
Pájer György elmondta, segélyszervezetük a német johannita rendtől kapott lisztet adományba, amiből aztán kérésükre a baróti Erpék pékségnél kenyeret sütöttek. Így tudtak mintegy kétszáz kenyeret széthordani kilenc erdővidéki faluba, de Barótra is, ahol a megyei gyermekjogvédelem által működtetett nappali központba és a gyermekjogvédelem családi házába is jutott.
A segélyszervezet önkéntesei szinte állandó mozgásban vannak: nemrég erdővidéki óvodáknak, Bölönbe, Nagyajtára, Miklósvárra juttattak tisztálkodási szereket, eszközöket, vitaminokat, melyeket a bukaresti székhelyű Zdrovit Románia cégtől kaptak adományba, aminek igazgatója, Lőrincz Attila felsőrákosi származású. A támogatást minden erdővidéki óvodára ki akarják terjeszteni, ugyanakkor a baróti kórháznak is sikerült egy nagy értékű, 14 ezer lejes adományt szerezniük ugyanezen cég jóvoltából, továbbá helyi családorvosoknak, valamint a Diakónia Alapítványnak is immunerősítő vitaminokat juttattak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!