A Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR) azt kéri Klaus Johannis államfőtől, hogy ne hirdesse ki az alternatív szállítást szabályozó törvényt.
2019. október 23., 13:222019. október 23., 13:22
A Vasile Ştefănecu, a COTAR elnöke által aláírt nyílt levélben a szövetség rámutat: a parlament által nemrég elfogadott jogszabály tulajdonképpen azokat a cégeket támogatja, amelyek az elmúlt négy és fél évben szembementek a törvényekkel, és mielőtt egy ilyen jogszabályt elfogadnának, nem ártana, hogyha az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kivizsgálná az eddig "kalózakciónak" számító tevékenységüket, különös tekintettel arra, hogy Romániában nincs szabályozva a lobbizás.
Ugyanakkor a fuvarozók azt állítják, hogy nem tartják be a társadalmi párbeszéd törvényét, mert elutasítják az ágazat reprezentatív munkáltatóinak minden tiltakozási akcióját, akik hevesen ellenezték, hogy jogszabályi támogatást kapjanak olyanok, akik nem a hatályos román törvényeknek megfelelően léptek be a fuvarozási piacra.
A képviselőház kedden fogadta el a 2019/49-es sürgősségi kormányrendelet jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet az autóval rendelkező gépkocsivezetők által folytatott, digitális platformon keresztül történő alternatív szállítási tevékenységekről.
Azon természetes és jogi személyeknek, akik az említett rendelkezések hatálya alá tartozó tevékenységeket végeznek, 2020. február 1-jéig kell alkalmazkodniuk a jogszabály előírásaihoz.
Az Alterntív Szállítók Szakmai Egyesülete (APTA) azt kéri Klaus Johannistól, hogy sürgősen hirdesse ki az alternatív szállítást szabályozó törvényt.
"Egyesületünk teljes mértékben cáfolja a Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR) által önnek címzett nyílt levélben foglaltakat. Azt gondoljuk, hogy nyilatkozatukat nyomásgyakorlásnak szánták, hogy ne hirdessenek ki egy olyan törvényt, amelyet az ügyfelek milliói és ezen a téren tevékenykedő vállalatok ezrei több mint négy éve várnak"- írja az APTA által Románia elnökének szerdán küldött nyílt levélben.
A levélben az APTA azon véleményének ad hangot, hogy a COTAR mindig is ellenezte a piaci versenyt.
"Ez a szövetség az idők során mindig ellenezte a piaci versenyt, ellenőrizte a taximaffiát, és közvetlenül részesült az ebből származó haszonból. Az alternatív szállítási szolgáltatások megjelenésével a közvetlen verseny miatt gyakorlatilag összeomlott a birtokukban lévő monopólium" - mutat rá a dokumentum, amely szerint - a COTAR vádjaival ellentétben - minden szolgáltatást kiszámláznak, így nem éri kár az állami költségvetést.
Az APTA nyílt levele arra kéri az államfőt, hogy alaposan mérlegelje, milyen döntést hoz.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!