A Feketeügy partján

Czegő Zoltán

2017. február 10., 00:082017. február 10., 00:08

Őrizzenek mind az istenek attól, hogy a mostani, romániai országos tüntetésfolyam elemi csapásként érje a lakosságot. Az unokáinkért imádkozom így. Rengett a föld is, árvíz is volt bőven; most azonban a földig lealjasult friss kormány alatt reng a föld – pillanatnyilag épp ott tartunk, hogy tán lehet jobbra várni. Vesztüket amúgy a kutya se bánja.

Petőfi versében a Tisza „mint az őrült, ki letépte láncát”, dühöngött, de mindmáig simogató szóval szőke a Tiszánk. Kék, tiszta a Szent Anna-tó, a Fekete-tenger partján Tyúk-isten vigyáz a csókjainkra. Becézzük vizeinket is.

Történt az is, hogy 1968 februárjának legelején a leendő megyei lap bölcsőjénél tűnődtünk, Dali Sándor főszerkesztő noszogatására, mi lenne az újszülött neve. Kezdők, óvatosak voltunk, s elhangzott az is, hogy – Székelyföldön s Romániához vetve… esetleg lenne a lap neve Feketeügy.

Nem felejtjük, nem is emlegetjük, sok víz lefolyt azóta a Feketeügyön, tova Kökös meg a szabadságharcok medencéiben. De most világosodik föl bennem, hogy az országos lopások, sikkasztások, pénzügyi lealjasodások partjain a romániai nép hatalmas tüntetésfolyammal ordítja világgá a kormány(-ok) fekete ügyeit. Megelégelte, hogy ez ajándékországban és Európa-szerte természetesnek kellett eddig kezelni a nemzeti nyomor mellett a nemzeti tolvajlást. Árad a fekete ügyek folyama.

Történik velünk ebben a bűzös mederben iroda-uralom is; elkerülhetetlen, akár a földrengés. Papírokkal jelentkezem egy villanyóra beszereléséért. Nő a halom a szemem előtt, aztán a döntés: két hét múlva majd ők (!) jelentkeznek telefonon, hogy s mint tovább. Olvasó, láttál te haldoklót megadóan bólintani? Hívnak, megyek. Nő tovább a papírhalom, fizetek is. Végül szép magyar asszonyka magyarázza magyarul (följelentés esetén a perköltséget vállalom), most a számítógép nem fogadja, de mihelyt üzeni, hogy a mai befizetett összeget elismeri, két nap múlva hívnak. Mert rossz az új géphálózat…, a rendszer.

Tehetetlenségemben bólintok, idézem neki Szimonov orosz költőt: "Várj reám s én megjövök...” Botladozom a sötét sárban, villanytalan sötét éjben, és a bukaresti fekete ügyekre gondolok, a Feketeügy partján.