A falu, amelyiken senki sem segít

Nem úgy, mint ma, amikor a bibarcfalvi Fürdő utcában egy lélek nem jár, a fürdő területét pedig benőtte a gaz és a gyom. Megújulhat-e még valamikor a bibarcfalvi fürdő? Vajon lenne-e még igény gyógyvizére, a közös szórakozásra, arra, hogy a környékbeliek együtt töltsék itt hétvégéjüket? A helyhatósági választások küszöbén, a helyi turizmus fellendítésére tett egyre nyilvánvalóbb kísérletek tükrében ezek a kérdések továbbra is foglalkoztatják Bibarcfalva és Erdővidék népét.

A bibarcfalviak emlékezetében továbbra is fájó sebként él az, hogy ezelőtt tíz évvel, a Borvizek útja programból Bibarcfalva kimaradt. Helyette Baróton modernizálták a strandot (amit nem sikerült működtetni), de immár késő, és talán hiábavaló is azon morfondírozni, miért nem kapott Bibarcfalva ebben a programban helyet. Legenda erről sok kering, fele igaz, fele talán nem. Tény, hogy a 2012-ben hivatalba lépett új baróti városvezetés is próbálkozott a fürdő felújításával, pályázatot írtak, minden újság hírül adta az álmokat, de végül nem sikerült: a tetemes önrészt Barót városa nem tudta előteremteni, így neki sem fogtak a munkálatoknak. Azóta ismét eltelt pár év, és 2020-ban még mindig a nullánál tartunk, ami a bibarcfalvi fürdőt illeti.

Jóska bácsi szerint Bibarcfalván már az 1700-as évektől kezdődően működött a fürdő, a faluközpontban feltörő és felfogott borvizet gyomorbajok, női betegségek és reuma kezelésére használták a régiek. Valamikor még melegfürdő működtetésére is tellett: 6–7 szoba volt berendezve kádakkal a vendégeket különösen hétvégeken érkeztek szép számmal. A Molnár házaspár úgy tudja, két-háromszáz ember is megfordult vasárnaponként a fürdőnél, ahol nemcsak napozni, fürödni, hanem szórakozni is lehetett. Kuglipálya is működött, és az itt egykoron zajló nagyúri életről tanúskodik az is, hogy a nélkülözhetetlen flekken, üveges sör mellett még Kent márkájú cigarettát is lehetett kapni a hetvenes-nyolcvanas években, mint bármelyik nyugati város tengerparti üdülőtelepén.

Egy igen érdekes, 1926-ban készült kép szerint a fürdőt akkor Sebestyén borvízfürdőnek hívták. Ezt Kászoni Gáspár baróti helytörténész jegyezte fel, aki maga is szerepel a felvételen, és aki 1926-ban, pontosan Péter és Pál napján kereste fel a fürdőt, miután aznap Barótról reggel 4 órakor elindulván megjárta a Szent Anna-tavat, és ahogy a kép hátoldalán olvasható, jó porosan, de nem fáradtan, még napvilág hazaért.

A fürdőnek később, egészen az államosításig Metz Dezső volt a tulajdonosa, aztán a köpecbányai bányavállalat vette át igazgatását. Ekkor került sor a fürdőmedence kiépítésére (az ötvenes évek első felében, a munkálatot a köpecbányai Csinta József irányította), vendégszobák kialakítására. A bányászokat hétvégén különjáratok szállították a fürdőhöz, volt olyan vasárnap, hogy akár 400 embert is. Később a megyei turisztikai hivatalhoz (OJT) került a bibarcfalvi fürdő, a bibarcfalvi Veress Vilmos bácsi üzemeltette. Ez volt az az időszak, amikor a fürdőt Málnásról látták el, és amikor ott mindent lehetett kapni.

„Az OJT-s korszak után aztán hanyatlásnak indult a fürdő” – jegyezte meg Molnár Jóska bácsi. Szerinte rossz dolog volt Bibarcfalvának Baróthoz való csatolása is 1968-ban. „Addig mintafalu volt Bibarcfalva, de azóta senki sem segít rajtunk” – mondta, egyben felfedve a bajok forrását is.