A brassói reptér továbbra is az utazók és az adófizetők türelmével játszik

Csalódottságának adott hangot Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér jelenlegi helyzetével kapcsolatosan.

Kocsis Károly

2024. január 10., 18:512024. január 10., 18:51

A We Rádiónak adott interjújában Jakab István Barna, a reptér korábbi tervezési menedzsere rámutatott, a létesítmény átadását, üzembe helyezését egy picit elsiették. Szerinte emellett hiba volt leváltani Alexandru Anghel igazgatót, akinek nagy érdemei vannak a reptér működésének előkészítésében. Úgy véli, az új igazgató – Constantin Albu, a Duna-delta reptér egykori vezérigazgatója – valószínűleg nem tudja tartani az előírt ütemtervet, amely szerint idén január közepétől 16 órásra (7-23 óra) bővülne a napi program, majd szélesedne a heti járatok skálája.

Ezzel szemben Șerban Todorică, Brassó Megye Tanácsa elnökének szerdai nyilatkozata szerint január 15-én már a bővített programmal fognak dolgozni, és ama meggyőződésének is hangot adott, hogy idén a reptér forgalma eléri a 300 ezer utast.

A Jakab István Barnával készült interjúból az is kiderül, az üzembe helyezés első fél évében a gondokat többek között az okozta, hogy novemberben a Dan Air légitársaság visszalépett az együttműködéstől. A skandinávok főleg a brassói-vidombáki reptér szűk napi programját kifogásolták, és Bákóba költöztek. Ebből kifolyólag aztán az utóbbi hónapokban hetente összesen alig öt járat közlekedett a Brassó–Dortmund és a Brassó–London légi útvonalakon, és azokat is egyetlen légitársaság, a Wizz Air bonyolította le. Az utazni vágyók igényei ennél nagyobbak, szerteágazóbbak – a reptér közösségi oldalán is egyre több a negatív hangvételű, éles kritika, főként a vezetőség, illetve Brassó Megye Tanácsa irányába.

Jakab István Barna rámutatott, a brassói–vidombáki reptér üzembe helyezésének időpontjáról döntő illetékeseknek nem volt kellő türelmük ahhoz, hogy az előkészítés minden lépését végigjárják, végigvárják. „Úgy történt minden, mintha egy csecsemőtől azt várnák, születése után rögtön járni kezdjen, ami lehetetlen”, érzékeltette a helyzetet egy hasonlattal a szakember, aki szerint a reptér első féléve egyértelműen csalódást okozhatott a háromszéki lakosoknak is. Meglátása szerint az „ingyencirkusznak” nevezhető váratlan igazgatócsere miatt sem a régi, sem az új vezető nem tudta megfelelően előkészíteni a 2024. évi reptéri naptárat, és valószínűleg beletelik még egy évbe, amíg a járatok száma jelentősen gyarapodhat. Az övezet éghajlati viszonyaihoz igazodó műszaki ellátmány is fejlesztésre szorul.

A Bună Ziua Brașov (BZI) hírportál értesülései szerint a reptér megfelelő működéséhez kellő elektronikai és informatikai fejlesztés körülbelül 3,1 millió lejbe kerül, a közbeszerzési pályázatokat már tavaly októberben kiírták, a nyertes cég neve decemberben vált ismertté. A későbbiekben a reptér mentőhelikoptert vásárol, lesz saját napelem-telepük, bővítenék a 180 férőhelyes autóparkolót és az utasellátó közeget.

A tavaly nyáron felavatott Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér az első Romániában és egész Dél-Kelet-Európában, amely távirányítással működik, a virtuális irányítótornya voltaképpen Aradon van.

Forrás: Aeroportul Internațional Brașov/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust