A Boldogságóra áldásai

Mentálhigiénés szemléletű pedagógusként meggyőződéssel vallom, hogy elengedhetetlenül fontos a gyermekek személyiségének a kialakulásában a pozitív gondolkodásmód.

Székely Hírmondó

2020. december 11., 00:202020. december 11., 00:20

A Boldogságóra elindítói szerint „a program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás és iskolás korosztály számára.” A Boldogság­óra egy 10 témára épülő nevelési projekt. Szeptembert, az első téma feldolgozásaként, a hálaadás gyakorlásával kezdtük a Székely Mikó Kollégium 5. C osztályával. Így készítettük el közösen az osztályunk hálafáját és hálabefőttjét, s ennek során minden diák megfogalmazhatta, hogy miért is hálás.


Októberben az optimizmus gyakorlására összpontosítottunk, így a hónap elején közösen elkészítettük az optimizmus gyümölcskosarát, aminek a segítségével megfogalmaztuk azokat a lehetőségeket, amelyek által optimistábbak lehetünk, de mivel már lassan áttértünk az online tanulásra, és beszűkültek a társas kapcsolataink, ezek kivitelezésére szűk családi körben került sor. Ennek köszönhetően megjelentek a pozitív üzeneteket tartalmazó kis cetlik reggel a fürdőszobában a fogkefére ragasztva, vagy este a párnára csempészve, vagy akár egy-egy előkészített meglepetés reggeli mellé, konyhaasztalra helyezve. Így örömet is szerezhettek családtagjaiknak, de ugyanakkor a jelenlegi járványhelyzet miatti esetleges elkeseredés helyett önmagukat is pozitív gondolkodásra sarkallták.


A boldogságórának köszönhetően november hónapját örömmel kezdhettük, ugyanis osztályközösségünk elnyerte a budapesti Jobb Veled a Világ Alapítvány kiválasztottjaként a Boldogságóra program Hónap csoportja címét az optimizmus gyakorlása hónapjában. Ez az elismerés azért is értékes számunkra, mert több ezer Kárpát-medencei osztályközösség közül lettünk kiválasztva, a három kiemelt gimnáziumi osztály egyikeként. Ennek a címnek a birtokában kezdtük el a novemberi téma, a társas kapcsolatok ápolása gyakorlati feldolgozását. Így készültek el a meglepetés kényeztetések. Egyes diákok koktélokat, édességeket készítettek, de voltak olyanok is, akik elismerő levelekkel lepték meg a szeretteiket, az édesanyákat, barátokat és osztálytársaikat. Mivel párhuzamosan egy másik nemzetközi nevelési projektben is részt vettünk az UNICEF kezdeményezésére, így az ottani projekt-munkánkat is a társas kapcsolataink ápolására használtuk fel a közösségi oldalakon. Egészség- és környezetvédelmi plakátokat készítettünk és osztottunk meg, figyelmeztetve ismerőseinket a járványhelyzetben elengedhetetlenül szükséges óvintézkedésekre, és a már használt védőeszközök megfelelő tárolására, ezáltal biztosítva a környezetünk további védelmét.


A szeretet hónapjának új témája a Boldogító jó cselekedetek. Természetesen nemcsak a projekt kedvéért, hanem a belső késztetésünkből is már lázasan készülünk arra, hogy másoknak is örömet szerezzünk, mivel mindannyian tudjuk és érezzük, hogy ez a legnagyobb boldogság. 


Dr. Kinda Eleonóra

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés