Traian Băsescu volt államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval - erősítette meg pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a bukaresti ítélőtábla.
2019. szeptember 20., 15:552019. szeptember 20., 15:55
A Securitate Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) még májusban megállapította, hogy Băsescu a Securitate besúgója volt. A romániai eljárások szerint azonban a bizottságnak a bíróságtól is kérnie kellett ennek megerősítését.
A CNSAS újonnan feltárt dokumentumok alapján megállapította, hogy Băsescut a Securitate már diák korában, 1972-ben beszervezte, amikor elkezdte tanulmányait a tengerészeti egyetemen, s később Petrov fedőnév alatt írt jelentéseket. Két ilyen dokumentumot is találtak, amelyben Băsescu két volt kollégájáról írt elmarasztaló jelentést, egyikük emiatt nem kapott meg egy külföldi megbízatást tengerészként.
Basescu végig tagadta, hogy a Securitaténak írt jelentéseket. Korábban elmondta: nem volt tudomása arról, hogy a titkosszolgálatnak írt, úgy vélte, hogy ő pusztán szakmai jelentéseket adott le, ami akkor kötelező volt, hiszen a román kereskedelmi flottát működtető Navrom vállalatnál dolgozott hajókapitányként. 1987 és 1989 között a Navrom antwerpeni hivatalának vezetője volt.
Úgy vélte, szerinte nem tekinthető együttműködésnek az, amit ő tett, és jelezte, hogy megtámadja a legfelsőbb bíróságon az ítéletet. Az ítélőtábla döntését igazságtalannak tartja - mondta, hiszen mint felidézte, ő volt az első román államfő, aki elítélte a kommunista rendszert és megnyitotta a Securitate levéltárát, elősegítve, hogy számos dokumentum a CNSAS birtokába kerüljön.
Romániában minden köztisztségre pályázó személyt választások előtt átvizsgál a CNSAS, Băsescuval is megtette ezt már többször, de akkor még nem álltak rendelkezésére a szóban forgó dokumentumok.
A belföldi hírszerzést számos vád érte az elmúlt harminc évben amiatt, hogy visszatartotta vagy éppen megsemmisítette egyes politikusokról a besúgói aktájukat, hogy ne derüljön ki, együttműködtek a Securitatéval. A román belföldi hírszerzés még most sem zárta le a rendelkezésére álló egykori Securitate-iratok átadását a CNSAS-nak, legutóbb a héten adott át egy jelentős mennyiséget, és közölték, hogy ez a következő hónapokban is folytatódni fog.
Băsescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke, ezt követően megalapította a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amelynek színeiben előbb szenátor lett, majd idén májusban európai parlamenti képviselői mandátumot nyert.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!