Sajtónyilatkozatot adtak a belügyminisztérium Kovászna megyei képviselői a szilveszteri minivakáció alatt a közrend és közbiztonság érdekében hozandó intézkedésekről. A rendőrség, a tűzoltóság és a csendőrség szóvivői tanácsokat is megfogalmaztak az új év biztonságos köszöntése érdekében.
2023. december 29., 22:242023. december 29., 22:24
Gabriela Dinu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a rendőrök az ünnepi időszakban is szolgálatban lesznek annak érdekében, hogy mindenki biztonságban köszönthesse az új évet.
Az ebben az időszakban szolgálatot teljesítő rendőrök másik prioritása a forgalom áramlásának és biztonságának biztosítása a közutakon, különösen azokon a helyeken és azokban az időszakokban, amikor várhatóan nagy lesz a forgalom.
A nemkívánatos események megelőzése érdekében szigorúan fogják ellenőrizni a robbanóanyagokra és a pirotechnikai eszközökkel végzett műveletekre vonatkozó jogszabályok betartását.
Alexandru Rechiţean, a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője nyilatkozatában a tűzvédelmi szabályok betartásának fontosságát hangsúlyozta mind a beltéri mulatságok, mind pedig a kültéri utcabálok esetében.
A tűzijátékok alatt a tűzveszély csökkentése érdekében a következő megelőző intézkedések betartására kérik a lakosságot:
A szóvivő kiemelte, ebben az időszakban a tűzoltók folyamatosan szolgálatban lesznek a felügyelőség alegységeiben a megye egész területén, annak érdekében, hogy vészhelyzetek esetén azonnal beavatkozhassanak.
Cristina Chirvase, a Kovászna Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, a csendőrök is szolgálatban lesznek a szilveszteri minivakáció idején, annak érdekében, hogy az ünnepeket ne árnyékolják be kellemetlen események.
Szilveszter estéjén a csendőrök jelen lesznek a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és bodzafordulói kulturális eseményeken. A többi illetékes hatósággal együttműködve a közrend és a közbiztonság érdekében fognak fellépni, a résztvevők biztonsága érdekében.
Az incidensek elkerülése érdekében a szabadtéri ünnepségek résztvevőitől azt kérik, hogy tartsák be a rendfenntartók utasításait, vigyázzanak a gyerekekre, ha ők is velük tartanak, és
A szóvivő hozzátette, ebben az időszakban különös figyelmet fordítanak a pirotechnikai eszközök használatát szabályozó törvények betartására, mivel ezek veszélyt jelenthetnek a gyerekek és a felnőttek, illetve az állatok biztonságára. Emlékeztetett, hogy
A sugásfürdői és kovásznai hegyi csendőrök is szolgálatban lesznek, hogy szükség esetén a bajba jutott turisták segítségére tudjanak sietni – tudatta Cristina Chirvase.
Fotó: Haáz Vince
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!