A Bagossy Brothers Company zárja az idei Szent György Napokat

Bakancslistán van a Szent György napi, nagyszínpadi, főműsoridős fellépés a Bagossy Brothers Company zenekarnak – ezt április 28-án pipálhatják ki, ugyanis ők zárják a fesztiválprogramot, utánuk már csak a tűzijáték következik.

Bodor Tünde

2024. március 07., 15:492024. március 07., 15:49

Igazi hangulatot adott a csütörtöki sajtótájékoztatónak az, hogy a szervezők vendégül látták a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company együttest is. Ugyan nagyon népszerű, több korosztály körében is kedvelt zenekarról van szó, de azt, amit mindenképp illik tudni róluk, Erdély András, a sepsiszentgyörgyi városnapok szóvivője konferálta be és a későbbiekben ő bírta „vallomásra" a zenekar jelen levő tagjait is.

Személyesen hárman jelentek meg, a zenekarvezető Bagossy Norbert Budapestről kapcsolódott be élő közvetítésben. A sepsiszentgyörgyi helyszínen viszont üdvözölhettük Kozma Zsombort (hegedű, harmonika), Bagossy Lászlót (basszusgitár) és Tatár Attilát (gitár); Bartis Szilárd dobos nem tudott eleget tenni a meghívásnak.

Galéria

A zenekar 11 éve Gyergyószentmiklósról indult, és mint kiderült, nagyon tudatos, célkövető magatartással jutott addig, hogy ez idáig öt nagylemeze jelent meg. Első pillanattól arra törekedtek – mondta Bagossy Norbert –, hogy saját dalokat játsszanak, és fokozatosan lett egyre nagyobb a rajongótáboruk: eleinte kocsmákban, ifiudvarokban léptek fel, később egyre nagyobb presztízsű helyeken, míg tíz év múltán már Budapesten is a legnagyobb színpadokon zenélnek. Nem igaz tehát, hogy „olyan hirtelen befutottak” – cáfolta Tatár Attila a sokszor elhangzó állítást.

Az összeforrott baráti társaság, mely ugyanebben a felállásban, de közben persze zenélve akar megöregedni, a Szent György napi fellépést bakancslistásnak tekinti, hiszen korábban ugyan már meghívottjai voltak a városnapoknak, de a főműsoridős nagyszínpadi fellépés csak álom volt számukra. Ebben a szezonban ráadásul a április 28-i, este 9 órakor kezdődő fellépésük csak a második lesz (az eddig leszerződött több mint hetvenből), tehát még „frissek, energikusak lesznek és tökös koncertre készülnek” – üzenték a rajongóknak,

Galéria

Amint azt a városnapok szervezői bekonferálták, április 27-én, szombaton 21.30-kor a magyarországi Halott Pénz együttes áll színpadra, azelőtti napon, pénteken este a kemény rock kedvelői örülhetnek a Moby Dick együttesnek, illetve a román fellépők közül az igen népszerű és a dévai énekesnő, Lidia Buble számíthat kiemelt figyelemre.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust