A 7. SICULUS fesztivál részletes műsora

Idén szeptember 6-8. között a 7. SICULUS fesztiválon fellépő együttesek zenéjétől lesz hangos Székelyudvarhely város főtere. A fellépők egy része a zenei versenyre benevező zenekarokat képezi, másik része a meghívott zenekarokból áll.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 05., 12:232019. szeptember 05., 12:23

Az esemény szombaton, szeptember 6-án ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Márton Áron téren (Patkó), ahol kiállítással, tematikus sátrakkal, a fesztiválhoz hangolt térrel, naponta 15-17 között arcfestéssel színezett gyerekeknek szóló műsorral várjuk az érdeklődőket. 16.30-kor  már a versenyprogram meghallgatásai és kiértékelői zajlanak. 21 órakor nemidevalók címmel zenés slam poetry műsor indít, zene: André Ferenc, szöveg: André Ferenc, György Evelin, Járai-Szabó Richárd, Tófalvi Előd. Ezt követően fellép a tavalyi SICULUS fesztivál fődíját elnyerő zenekar, a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar. A késő esti órákban Felső G-ben Funky-bulira várják a fiatalokat.

Szombaton, szeptember 7-én 14 órakor a Patkóban a Siculus szemle előadásaival folytatódik a műsor. Vigh Beáta szerzői jogokról, névbejegyzésről tart előadást, Sarány István pedig bemutatja a Garabonciások c. Kriterion Könyvkiadónál tavaly megjelent kötetét, amely a temesvári Garabonciás együttes történetét taglalja, közreműködik Zilahi Csaba. Ezt követően zajlik a versenybe lépő zenekarok meghallgatása 20 óráig. Közben 15-20 óra között egykori felvételek tekinthetők meg a Román Televízió Magyar Adása archívumából a székelyudvarhelyi „Nyirő József” Városi Könyvtárban. 21 órakor kezdődik a Patkóban a kézdivásárhelyi Ego Sum zenekar koncertje, 22 órától pedig a kolozsvári Knock Out zenekar lépik fel. Szombaton éjszakába nyúlik a Retro buli a Felső G-ben.

Vasárnap, szeptember 8-án 14 órakor újra a SICULUS szemle műsorával kezdődik a műsor. Dénes Adél:  Hogyan menedzseljünk egy együttest címmel tart előadást, meghívott: Pásztor Anna. 16-18 óra között lesz az utolsó versenymeghallgatás, 20 órakor már a SICULUS-gálaműsor kezdődik kiértékelővel, díjazással és a fesztiválnyertes zenekar fellépésével. A 7. SICULUS fesztivál az Anna & The Barbies zenekar szabadtéri koncertjével zárul.   

A SICULUS fesztivál partnerei: Székelyudvarhely Város Polgármesteri Hivatala, Székelyudvarhely Művelődési Háza, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, médiapartnerek: a Román Televízió Magyar Nyelvű Adása, Erdélyi Magyar Televízió, Kolozsvári Rádió Magyar Adása, a  Hargita Népe, a Transversum SRL és az Erdély.Ma. Támogatók: Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. Vállalkozói támogatások: Stage & Ledtech Kft, Góbé termék, Amigo & Intercost vállalat  és a székelyudvarhelyi Hotel Tranzit szálló.   

(közlemény)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés