A sebességkorlátokat be nem tartó sofőrök kiszűrése és szankcionálása, illetve a közúti balesetek megelőzése érdekében tevékenykedtek a Kovászna megyei közlekedési rendőrök péntek és vasárnap délelőtt.
2023. október 16., 19:132023. október 16., 19:13
A hatóságiak a 11-es és a 12-es országúton, Szentivánlaborfalva, Maksa, Bereck és Szotyor településeken „vadásztak” a szabálytalankodó sofőrökre, a pénteki napon a Brassó megyei kollégáikkal együttműködve sorozatos ellenőrzőpontokat is felállítottak.
Egy sofőrnek felfüggesztették a jogosítványát, egy járműnek pedig bevonták a forgalmi engedélyét – közölte a Kovászna megyei-rendőr főkapitányság.
Péntek este egy Bélafalva és Esztelnek között történt balesethez riasztották a kézdivásárhelyi egyenruhásokat. Mint kiderült,
Vasárnapra virradóra a bodzafordulói rendőrök állítottak meg ellenőrzésre egy személygépkocsit, amelynek csak az elején volt – külföldi – rendszámtábla. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy
Szombat este a baróti rendőrök rutinellenőrzésre állítottak meg egy személyautót a 131-es megyei úton, Vargyas területén. A jármű 44 éves sofőrjének leheletéből 0,51 mg/l alkoholszintet mutatott ki a szonda, ezért kórházba kísérték az ittaság mértékének pontos megállapítása érdekében. A férfi ellen ittas vezetés miatt nyomoz tovább a rendőrség.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!