500 millió eurós kölcsönt vesz fel a kormány az egészségügy helyzetének javítására

A Világbank képviselőivel találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnök New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban tartott munkalátogatás keretében.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 24., 09:582019. szeptember 24., 09:58

A kormány közleménye értelmében a program célja többek közt a háziorvosok által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint az egészségügyi kiadások hatékonyságának javítása.

A közlemény arról is tájékoztat, hogy az 500 millió eurós kölcsönszerződést Románia részéről Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, a Világbank részéről pedig Tatjana Proskuryakova, Románia és Magyarország országmenedzsere írta alá.

"Ez egy olyan program, amely a páciensek javát szolgálja a családi és közösségi orvoslás finanszírozása révén, többek között azáltal, hogy lehetőséget teremt a rendelők fejlett orvostechnikai eszközökkel való ellátására és az orvosi személyzet továbbképzésére" - mondta Dăncilă kormányfő a közlemény szerint. Hozzátette: ennek segítségével a nehezebben megközelíthető térségek lakói is hozzáférhetnek majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a diagnózis korai megállapításához, a helyes kezeléshez, egyszóval a jobb egészségügyi ellátáshoz.

Tatiana Proskuryakova, a Világbank Romániáért és Magyarországért felelős országmenedzsere azt mondta: a romániai egészségügy terén elért eredmények dacára az Európai Unió szintjén még mindig Romániában a legmagasabb azoknak a haláleseteknek az aránya, amelyek megelőzhetők lettek volna megfelelő egészségügyi ellátással. Most itt a lehetőség a helyzet javítására, tette hozzá Proskuryakova. "Nagyra értékeljük a jelenlegi kormány erőfeszítéseit, valamint a kiegyensúlyozottabb és integráltabb egészségügyi rendszer biztosítása iránti elkötelezettségüket" - jelentette ki a Világbank tisztviselője.

A program célja, hogy javítsa a hátrányos helyzetű, biztosítással nem rendelkező személyek hozzáférését az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, segítse elő a kórházközpontú egészségügyi rendszer átalakítását egy hatékony, az elsődleges egészségügyi ellátást biztosító rendszerré és de minimis támogatást nyújtson a családorvosi rendelők számára.

A közlemény szerint a kölcsönt a Világbank Csoport igazgatótanácsának szeptember 17-én, Washingtonban tartott ülésén hagyták jóvá. A kölcsönről a Világbank és a román pénzügyminisztérium tárgyalt a 2019 - 2023 közötti időszakra szóló országos stratégiai partnerség keretében.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés