3D-nyomtatással pótolja a meghibásodott alkatrészeket a Közüzemek Rt.

A lassan és drágán beszerezhető alkatrészek hiányának pótlására saját 3D-nyomtatót szerzett be a közelmúltban a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt.

Farkas Áron

2024. május 14., 13:112024. május 14., 13:11

Kozsokár Attila vezérigazgató elmondta, az általuk tapasztalt meghibásodások többsége vagy a vezetékeket, vagy a szennyvízátemelő pumpákat érinti. „Utóbbiak esetében a szennyvízbe bekerülő hulladék jelent gondot, az egyik leggyakrabban meghibásodó alkatrész mégis egy tömítés, amelynek darabja 400 lej körül kezdődik, ráadásul négy-öt napot tart, amire leszállítják” – magyarázta.

Egyik kollégájuk javaslatára a szolgáltató úgy döntött, hogy saját maguk fogják elkészíteni az illető alkatrészt, ugyanis

a 3D-nyomtatás lehetővé teszi, hogy pár óra alatt elkészüljön, a munkások pedig gyorsan be tudják szerelni azt.

A projekt mostanra túllépet a kísérleti fázison, a Közüzemek Rt. több helyen is alkalmazta a helyben készített alkatrészeket. A tömítések a gyakorlatban is beváltak, ezért más esetekben is használni kezdték a technika nyújtotta lehetőségeket: az árammal működő berendezésekhez sínre szerelhető kötöződobozokat készítettek, de gyártottak fűrészlapra rögzíthető fogantyút, illetve a pumpák számára felfüggesztő elemet is.

Galéria

A cég szerint 

most már csak az a kérdés, hogy mennyire bírja a terhelést a 3D-nyomtatott anyag.
Közleményükben azt írják, ha az üzletekben kapható alkatrészekhez fogható a minőség, akkor már megérte a 4000 lej körüli befektetés.

„A 3D-nyomtatás csupán egyike azon módszereknek, amelyeket alkalmazunk, a lehetőségek bővülnek, mi is akarunk élni ezekkel: digitalizáljuk a hálózatot, illetve felmerült annak a lehetősége is, hogy műholdról készített felvételen elemezzük a hálózat azon pontjait, ahol szivárgás lehet – az elkövetkező évek mindenképp sok technológiai újítást hoznak majd” – szögezte le Kozsokár Attila.

Fotó: Közüzemek Rt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust