3000 lejt érhet az öreg autónk

Mint arról már röviden írtunk, szeptember végétől indulna az a roncsautó-program, amelyet a sepsiszentgyörgyi pozitív példa hatására terjesztettek ki az egész országra, és amelynek célja megtisztítani a köztereket a régi, használaton kívüli járművektől, akkor is, ha a tulajdonos nem szándékozik új autót vásárolni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megyénkben a polgármesteri hivatalok kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 14., 00:012022. szeptember 14., 00:01


A részletekről tudni kell, hogy az állam autónként 1500 lejt biztosít, a különbözetet, vagy­is az összeg másik felét az önkormányzatoknak saját költségvetésükből kell kigazdálkodniuk olyan körülmények között, hogy a jelenlegi árak mellett a középületek rezsijének biztosítása is sok helyen nehézséget okoz.
A Helyi Roncsprogram (Rabla Local) néven emlegetett kezdeményezés szerint a helyi önkormányzatok szeptember 23-ától kezdődően hozhatják létre a felhasználói fiókokat, amelyekkel bejelentkeznek a programba, és egy héttel később, azaz a hónap végén már igényelhetik az erre fordítható keretet a Környezetvédelmi Alap (AFM) büdzséjéből.

Három évig nem vásárolhatunk régi autót

Azon magánszemélyek, akik 15 évesnél öregebb személygépkocsit íratnak ki a forgalomból, 3000 lejt kaphatnak a helyi önkormányzattól, anélkül, hogy másik autót volnának kötelesek venni. A helyi roncsprogram párhuzamosan fut két másikkal: a „hagyományos” roncsautó-programmal, amelynek keretében állami támogatás jár új gépkocsi vásárlására, illetve a roncsautó plusz programmal, amelynek célja, hogy elektromos vagy hibrid járművekre cserélődjenek a benzinnel vagy gázolajjal működő autók.
Azon magánszemélyeknek, akik részt szeretnének venni a helyi roncsautó programban, a következő lépéseket kell követniük: romániai lakhellyel kell rendelkezniük, a személygépkocsinak legalább 5 éve az igénylő nevén kell lennie, és az illetékes önkormányzat adózási nyilvántartásában szerepelnie kell, 15 évesnél régebbinek, valamint Euro 3-as vagy alacsonyabb besorolásúnak kell lennie, műszaki szempontból pedig működőképesnek. A kérvényezőnek nem lehet adó- vagy illetékelmaradása, befizetetlen bírsága a helyi vagy az állami költségvetés felé. Ugyanazon személygépkocsit nem használhatja a másik két roncsprogramban, nem lehet jogerősen büntetett környezetvédelmi bűncselekmény miatt. A támogatás kötelezettségekkel is jár: az igénylő vállalja, hogy a pénz kézhezvételét követően három évig nem vásárol Euro 4-es vagy alacsonyabb környezetszennyezési besorolású személygépkocsit.

Van, aki kivár, van, aki hallani sem akar róla

Esztelnek község polgármestere, Salamon Balázs megkeresésünkre úgy nyilatkozott: egyelőre egyetlen személy érdeklődött a lehetőségről az önkormányzatnál. Úgy véli, a jelenlegi költségvetés különben sem engedne meg be nem tervezett kiadásokat a minden bizonnyal nehéz tél előtt, így valószínűleg az első körben kimarad a programból Esztelnek.


Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere szerint az ötlet jó, azonban sok még a nyitott kérdés. Jelenleg az információgyűjtés zajlik, a közlekedési rendőrség adatbázisát kérték ki, hogy kiderüljön, a városban hány autó felelne meg a kritériumoknak, ebből következtethetnének arra, hogy hány igénylésre számíthatnak. Elmondta azt is: mivel az idei büdzsében ez a kiadás nem volt előrelátva, nagyon megkomplikálja a céhes város költségvetés-számítását, a jövő évi büdzséből már könnyebben lehet elkülöníteni keretet. A következő tanácsülések valamelyikén tárgyalnak majd a kérdésről, amikor több konkrét adat birtokában érdemi döntést hozhatnak, összegzett az elöljáró.


Baróton is a tájékozódás fázisában vannak, a napokban tárgyalnak a programhoz való csatlakozás lehetőségéről, tudtuk meg Benedek-Huszár János polgármestertől, a tegnapi tanácsülés napirendi pontjai között még nem szerepelt ez a kérdés.


Gyerő József, Kovászna város polgármestere kifejtette: a programra jelenleg nincs kerete az önkormányzatnak, értesülése szerint azonban van rá kilátás, hogy a támogatási arányt 80−20-ra módosítanák. „A tanács még nem vitatta meg ezt a kérdést, de én úgy látom, hogy az 50−50 arányú költségvetésre nincsenek rendelkezésünkre álló pénzalapjaink. Olyan pályázataink, beruházásaink vannak folyamatban, amelyek teljes mértékben lefödik a költségvetésünket, sőt, adott esetekben a kölcsönhöz való folyamodás kérdését is felvetik. Ezek a beruházások pedig előnyt élveznek” – részletezte.
Mint mondta, ha 80−20-as részarányokra módosul a program, akkor elgondolkodnak rajta, felmérik az igényt, de 50%-os társfinanszírozással semmiképp nem száll be a fürdőváros.

Fotó: Vargyasi Levente

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés