2010 után ismét Nyugati- és Keleti-csoportban

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a női kosárlabda Nemzeti Liga 2019–2020-as idényének menetrendjét. Amint arról beszámoltunk, az előző szezonhoz képest változott a lebonyolítási rendszer. Ennek köszönhetően az alapszakaszban nem rendeznek háromszéki rangadót, ugyanis érthetetlen módon a Sepsi–SIC-et a Keleti-, míg a Kézdivásárhelyi SE-t a Nyugati-csoportba sorolta a szövetség.

Bartha Zsófia

2019. augusztus 28., 00:012019. augusztus 28., 00:01

Az alapszakaszban a csapatokat értékcsoport helyett, földrajzi elhelyezkedés szerint Nyugati és Keleti csoportba sorolták, ahol oda- és visszavágót játszanak, mindegyik együttesre 13 bajnoki vár. A Nyugati-csoportba került a Kézdivásárhelyi SE, a Szatmárnémeti VSK, az Aradi ICIM, a Kolozsvári U, a Nagyváradi CSU, Marosvásárhelyi Sirius és a Nagyszebeni MSK, míg a Keleti-csoportban játszik a címvédő Sepsi–SIC, Brassó, a Bukaresti Rapid, a Bukaresti Agronomia, Alexandria, a  Phoenix Konstanca és Târgoviște.

A pontvadászat október 2-án kezdődik, a bajnokság első szakaszának utolsó fordulóját 2020. január 4-én rendezik, majd ezt követően a Keleti- és Nyugati-csoport első három–három helyezettje egymás ellen folytatja az A jelű csoportban, míg a többiek a B-csoportban játszanak. Az együttesek a pontvadászat január 11-én kezdődő második részében szintén oda- és visszavágót játszanak, majd az A-csoport első és második helyezettje automatikusan bejut a rájátszás elődöntőjébe, a további négy csapat pedig a negyeddöntőben mérkőzik meg, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel játszik a legjobb négy közé jutásért. A párharcok három győzelemig tartanak akárcsak az elődöntőben és a döntőben. Az elődöntőben a 4–5. helyezett párharcának győztese az első kiemelttel játszik, míg a 3–6. helyezett párharcának nyertese az alapszakaszban második helyen végző csapattal csap össze a döntőbe jutásért. A play-off várhatóan április 26-án végződik, amennyiben a döntőben a bajnok kilétéről az ötödik mérkőzés dönt.

A szabályok értelmében a mérkőzéseken két romániai kosárlabdázónak folyamatosan játszania kell, közülük legalább egynek huszonhárom évnél fiatalabbnak kell lennie, a csapatok a meccsekre öt külföldi játékost nevezhetnek. A szakszövetség a benevezési díjakat lecsökkentette, továbbá kötelezi az élvonalban szereplő gárdákat, hogy legalább egy utánpótlás-csapattal szerepeljenek az U13–U18-as bajnokságokban. Ha a csapatok ennek az előírásnak nem felelnek meg, 5 pontos levonással büntethetők. Ezenkívül a Nemzeti Ligában játszó együtteseknek kötelezően szerepelnie kell a három–három elleni bajnokságban és Román-kupában is.

A címvédő Sepsi–SIC az október 2-án rajtoló pontvadászatot Brassó vendégeként kezdi, míg a KSE Marosvásárhelyen mérkőzik. Az október 5-ei második fordulóban hazai pályán is bemutatkozik a KSE, amikor is a Kolozsvári U-t fogadja, míg a Sepsi–SIC az október 9-ei harmadik körben a Bukaresti Rapidot látja vendégül.

A szakszövetség ugyanakkor kisorsolta a Román Kupa első körének párosítását, ahol az előző versenykiírásban döntős csapatok – Sepsi–SIC és Szatmárnémeti VSK – szabadnaposak, csak a második szakaszban kapcsolódnak be. A kupakiírás első fordulóját október 16-án és 23-án rendezik, a második körben, december 11-én és 2020. január 15-én lépnek pályára a résztvevők, míg a négyes döntő február 15-én és 16-án esedékes. A Román-kupa első fordulójában: Bukaresti Rapid–Kolozsvári U, Bukaresti Agronomia – Marosvásárhelyi Sirius, Phoenix Konstanca – Kézdivásárhelyi SE, Nagyváradi CSU – Alexandria, Nagyszebeni MSK – Brassó, Târgoviște–Aradi ICIM.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés