Januártól érvénybe lépett az RMDSZ egyik korábban kezdeményezett családtámogatási intézkedése, amely értelmében akár 1500 lej értékű adójóváírást kaphatnak a családok.
2024. január 11., 13:052024. január 11., 13:05
„Fontos kiemelni, hogy a kifizetett pénzösszeg nem haladhatja meg az alkalmazott bruttó bérének 33 százalékát, és erre az összegre nem kell sem személyi jövedelemadót, sem nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási hozzájárulást fizetni. Az adójóváírásban csak egyik szülő részesülhet, abban az esetben pedig, ha a szülőnek több munkahelye van, nyilatkoznia kell arról, hogy a másik munkahelyén nem vette igénybe ezt a kedvezményt. Az alkalmazó cég esetében az erre a célra megtéríthető összeg nem haladhatja meg a vállalkozás béralapjának 5 százalékát” – mutatott rá Szabó Ödön, a RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a törvénytervezet egyik kidolgozója.
Az RMDSZ-közleményében a könnyeb érthetőség kedvéért egy példával is szolgálnak: Egy 3436 lej bruttó minimálbérrel rendelkező szülő a bruttó bér 33 százalékában, vagyis 1.133 lej összegben részesülhet havonta a munkáltatótól, amelyet bölcsődei/óvodai költségre fordíthat. Az elszámolás kétféleképpen történhet: a munkáltató kifizeti az 1.133 lejt közvetlenül a tanintézménynek, vagy a szülő fizeti ki a bölcsőde vagy óvoda havi költségét, és az erről szóló kifizetési bizonylatot átadja a munkáltatójának, aki utólag visszafizeti a pénzösszeget a szülőnek. Ha a szülő bruttó jövedelme meghaladja a minimálbért, az adójóváírás összege is növekszik maximum 1500 lej értékig.
„Az általunk kidolgozott törvény az RMDSZ családtámogatási intézkedéscsomagjának a része. Célunk segíteni a szülők munkapiacra való visszatérését és megkönnyíteni anyagi terheiket, amelyek a gyerekek bölcsődei és óvodai költségeivel járnak. Fontos, hogy a gyerekek biztonságban, anyanyelvükön és megfelelő körülmények között tanulhassanak már a bölcsődei évektől kezdve, ezért továbbra is kezdeményezni és támogatni fogunk minden olyan intézkedést, amely a családok jólétét szolgálja, segít megteremteni a szülő munka és magánélet közötti egyensúlyát” – tette hozzá Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő.
Az intézkedés most lépett hatályba annak ellenére, hogy az RMDSZ még 2019-ben kezdeményezte és 2020-ban kihirdette az államfő.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!