
Közismert, hogy a mai Nagybacon, Bacon község központja egykoron két különálló faluból, Sepsibaconból és Telegdibaconból állt. A két falu egyesítése Nagybacon néven 140 évvel ezelőtt következett be.
2019. január 03., 00:242019. január 03., 00:24
A jelentős eseményre 2018. december 16-án egész napos ünnepi programmal emlékeztek Nagybaconban, miközben az iskolában már az azt megelőző pénteken helyismereti vetélkedőt rendeztek. Vasárnap délelőtt az ünnepi istentisztelet után Nagybacon központi parkjában emlékművet lepleztek le, és emlékfát ültettek, aztán este a kultúrotthonban tudományos előadásokat hallgathattak meg a falu múltja iránt érdeklődök, végül pedig a helyi Pásztortűz táncegyüttes előadása zárta a napot.
Vasárnap délelőtt, a központi parkban, a Farkas István által faragott emlékmű leleplezése előtt az ünnepséget konferáló Mihály Réka tanítónő elmondta a jelenlevőknek, hogy Telegdi- és Sepsibacon egyesítésére sokan már korábban is kísérletet tettek, ám a nagy eseményre végül is csak 1878-ban kerülhetett sor. Érdekesség, hogy egyházi szempontból a két falu nem volt különálló, 1888 után pedig már pecsét is igazolja azt, hogy Nagybacon községgé vált.
– Ünnepeink tartják össze közösségünket, ezért szükséges ünnepelnünk. Elődeink munkáját is ünnepeljük, hiszen azáltal valósult meg a két falu egyesülése, és ez a mai nap jó alkalom arra is, hogy egymás iránti tiszteletünket is kifejezzük általa – mondta a tanítónő.
Simon András, Bacon község polgármestere ünnepi beszédében köszönetet mondott az emlékmű faragójának, és a Bartha családnak is, akik az emlékmű közelében egy páfrányfenyőt ültettek el, így tisztelegve Nagybacon 140 éves múltja előtt. Az elültetett páfrányfenyő tulajdonságairól – melynek leveleiből készül egyébként az emlékezőképességet javító Bilobil gyógyszer – Szilágyi Bartha Sarolta beszélt, reményét fejezve ki, hogy a fa mindig is emlékeztetni fogja gazdag múltjukra a baconiakat, és azt látva, eszükbe jut majd az is, hogy mit tettek, vagy mit tehetnek azért a közösségért, mely egybeforrt az elmúlt csaknem másfél évszázad alatt.
A kétágú, Sepsi-és Telegdibacont jelképező, ám aztán fentebb eggyé váló, Nagybacon község pecsétjét is ábrázoló emlékművet Simon András polgármester és Dimény Olga tanárnő leplezték le, áldást mondott Molnár Sándor református lelkipásztor. Az ünnepség a székely himnusszal zárult, melyet a nagybaconi fúvószenekar kísérete mellett énekeltek el a résztvevők.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!