
Az Európai Bizottság jóváhagyta az ötödik koronavírus elleni védőoltás beszerzését, és előrehaladott tárgyalásokat folytat a hatodikról a Modernával.
2020. november 18., 06:522020. november 18., 06:52
A bizottság kedden délutána CureVac beszerzését engedélyezte.
– Örömmel jelentem be, hogy a bizottság eddig legalább 1,2 milliárd dózis vakcina beszerzésére kötött szerződést, és ezzel eleget tett azon kötelezettségének, hogy az uniós állampolgárok mellett a világ legszegényebb és leginkább sérülékeny emberei számára is biztonságos és hatékony vakcinához biztosítson hozzáférést – mondta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke
Az Európai Bizottság ezen kívül 80 millió, nagyon ígéretesnek minősített vakcina leszállításáról folytat előzetes tárgyalásokat az amerikai Modernával. A gyógyszergyár oltóanyaga csaknem 95%-os védettséget szavatol. A Moderna további 80 millió adag leszállítására is opciós ajánlatot tett.
A Nature magazinban október végén megjelent, a föld lakosait reprezentáló felmérésből az derült ki, hogy a bolygó lakosságának több mint 60 százaléka kérné az oltást, ha az elérhetővé válna, tizennégy százalék nem tudja és mindössze mintegy tizenöt százalék mondta azt, hogy biztosan nem kérne vakcinát.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!