SzFC: nagyon kell a győzelem

A 3. Liga 6-os csoportjának tizedik fordulójában hazai pályán a Tatrangi Egyesüléssel játszik a Székelyudvarhely FC.

Zátyi Tibor

2010. október 28., 17:452010. október 28., 17:45

2010. október 28., 19:302010. október 28., 19:30

Galéria

A bajnoki táblázaton jelenleg negyedik helyet elfoglaló tatrangiak jól kezdték a bajnokságot, legutóbbi öt mérkőzésükből csupán kettőt nyertek meg, hazai pályán kikaptak a feljutásért harcoló Aranyosgyérestől, míg ugyancsak a 2. Ligáról álmodozó Nyárádtőről pont nélkül távoztak. Legutóbbi találkozójukon már begyűjtötték a három pontot, a sereghajtó Kolozsvári Sănătateát verték három góllal. Az udvarhelyi csapatnál még nem nagyon találják a győzelmek felé vezető utat, az edzőcsere egyelőre nem oldotta meg a gólképtelenséget: nyolc találkozón csupán három gólt rúgott az együttes. Ennek eredményeképpen jelenleg utolsó előtti a táblázaton, és ha nem javul a csapat játéka, a tavaszi szezonban már nem fogják tudni megismételni a tavalyi ötödik helyet, hanem a kiesés ellen kell majd küzdeniük.

Jó előzmény lehet, hogy az SzFC eddigi pontjait egyaránt hazai pályán gyűjtötte be, egyedül a Brassói CSM tudott nyerni Székelyudvarhelyen, Zilah és Régen pontot rabolt, egyedül Dés távozott vereséggel a sétatéri stadionból. A Székelyudvarhely FC–Tatrangi Egyesülés mérkőzést pénteken, október 29-én délután három órától rendezik a sétatéri stadionban.

Kis Lajos, az SzFC edzője a következőket nyilatkozta: „Most már nagyon kell a győzelem, tudom, hogy a fiúk mindent el fognak követni a mérkőzés megnyeréséért. Ezen a héten is jól dolgoztak, remélem, megértik, hogy csak tőlük, a pályán mutatott játékuktól függ a mérkőzés kimenetele. Jelenleg két sérültünk van, Rózsa Árpád még nem gyógyult meg tüdőgyulladásából, Szécsi Barna is egészségügyi problémákkal küszködött a héten, de reményeim szerint, ha nem is kezdőként, de csereként számíthatok majd rá a mérkőzésen.”

3. Liga, 6-os csoport, tizedik forduló
Székelyudvarhely FC–Tatrangi Egyesülés
Kolozsvári Sănătatea–Nyárádtői Egyesülés
Besztercei Gloria II–Zalatna
Medgyesi Gaz Metan–Régeni Lendület
Brassói CSM–Dési Egyesülés
Nagydisznódi FC–Fenesi Egyesülés
Zilahi FC–Aranyosgyéresi Seso
A Nagybánya szabadnapos.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei