Közel két hónapos szünet után az elmúlt hétvégén megint felpezsdült Székelyudvarhely körzeti labdarúgása. Két udvarhelyi csapat szűnt meg, a Székelyudvarhely FC és a Küküllő, ezek játékosai különböző csapatokhoz igazoltak, erősítve a körzeti labdarúgás színvonalát.
2011. augusztus 30., 17:502011. augusztus 30., 17:50
2011. augusztus 30., 18:262011. augusztus 30., 18:26
A tavalyi kiírás győztese, Szentábrahám magabiztosan kezdte az új idényt, az aranyérmesek Lövétén nyertek. Az újoncoknak nem sikerült a rajt, az első fordulóban mindkét csapat, Fiatfalva és Homoródszentmárton is vereséggel kezdett. Különösen keményre sikerült az első forduló az A csoportban, hiszen a négy mérkőzésen hat kiállítás történt. Ezek közül elgondolkoztató egy „edző” és egy játékos kiállítása: előbbi a mérkőzés 22. percében hátulról a mezétől lerántotta az ellenfél bedobást végző labdarúgóját, míg a játékos sértő szavakat („megdögöltök”) használt a játékvezetővel szemben. Ilyen magatartással nem lehet sportdiplomáciát folytatni, amire a bajnokság hosszas kimenetele alatt bizony szükség lesz.
A B csoportban Csekefalva évek óta építgeti csapatát, most lehet, hogy Etédről átigazolt játékosokkal eredményesebbek lesznek. Az újoncok közül a frissen feljutó Zetelaka II idegenben szerzett győzelmet, Alsóboldogfalva otthon tartotta a pontokat, míg Kápolnás döntetlent játszott, Nagygalambfalva II vereséget szenvedett. Az első forduló után következtetéseket még nem lehet levonni a csapatok teljesítményéről.
A C csoportban Oklándon tíz perc késéssel kezdődött a mérkőzés, a község polgármestere pályaavatót tartott. Bárcsak mindenhol ilyesmi miatt csúszna a kezdő sípszó! Egy rendbontást követően öt év után került sor ismét hivatalos mérkőzésre Oklándon, de ez idő alatt bekerített füves pályát és egy műgyepes, öltözőkkel ellátott kispályát is sikerült kialakítani ott. Egy év kihagyás után megint van labdarúgás Ócfalván, ha nehezen is, de megszerezték az első három pontjukat. Az abszolút újonc Bogárfalva sok munkával és kitartással kialakított pályán győzelemmel mutatkozott be szurkolói előtt.
A nyár folyamán sok helyen keveset foglalkoztak a pályákkal és környékükkel. Két helyen 15 centiméterrel volt alacsonyabb a kapu, és akadt olyan kapu is, amely 10 centivel volt rövidebb, ezeket a rajtig kijavították. A labdarúgás egyik legfontosabb része a labda és a kapu, utóbbinak szabályos mérete 7,32 méter szélesség és 2,44 méter magasság.
A bajnokság jó kimeneteléhez fontos szerep hárul a játékvezetőkre, sajnos jelenleg nem fényes a helyzet, 4–5 bíró viszi vállán a kollégiumot. Felelősségteljesebb hozzáállást kérnek tőlük, hogy ne történjen többé olyan, mint az első fordulóban, amikor Nagygalambfalva csapata hazai pályán kikapott, de a játékvezetői jelentés szerint sima győzelmet aratott.
A CSOPORT
Betfalva–Udvarhelyi Sporting 4–2 (0–1)
Vezették: Fodor J. – Tifán A., Csíki I.
Gólszerzők: Fodor Attila (48., 57.), Kovács Ákos (51.), Török Attila (90+2.), illetve Chiratcu Petre (8.), Szőcs László (66.)
Zetelaka–Homoródszentmárton 6–2 (2–2)
Vezették: Lőrincz Á. – Fazakas B., Baczó N.
Gólszerzők: Urdea Valentin (25.), András Zsolt (39.), Benedek Zsolt (47., 50.), Sebők Botond (60.), Miklós Csaba (88.), illetve Tamás Előd (11.), Kerekes Attila (26.)
Fiatfalva–Farkaslaka 1–4 (1–2)
Vezették: Kecseti L. – Ráduly I., Fazakas L.
Gólszerzők: Varró Lajos (45.), illetve Sipos Árpád (21.), Dénes Botond (34.), Fancsali Levente (78.), Bíró Szilárd (90.)
Kiállítva: Simó János (37., Fiatfalva)
Nagygalambfalva–Malomfalva 2–4 (2–2)
Vezették: Kiss I. – László Cs., Bartalis I.
Gólszerzők: Szász Ferenc (30.), Csíki Dénes (34.), illetve Sepsi Imre (2., 45., 53.), Andrási Csaba (55.)
Kiállítva: Csíki Szabolcs (a jelentésből hiányzik az idő), illetve Szász Sándor (67.)
Lövéte–Szentábrahám 1–5 (0–2)
Vezették: Abrán H. – Tőkés Á., Lukács A.
Gólszerzők: Demeter Emil (53.), illetve Vasilca Sebastian (13.), Kandó Csaba (24., 73., 90+2.), Györgypál Lajos (63., öngól)
Korond SE–Szentlélek 1–1 (1–1)
Vezették: Szécsi Cs. – Péter Sz., Ozsváth A.
Gólszerzők: Pácsi Zoltán (14.), illetve Hegyi Szabolcs (4., öngól)
Kiállítva: Somolyák Csaba (76.), Képíró Róbert (90.) – mindketten Szentlélek
Farcád–Szentegyháza 3–0 (2–0)
Vezették: Fodor J. – Tifán A., Csíki I.
Gólszerzők: Dénes Jenő (6.), Péter Imre (19.), Bálint Vencel (75.)
Kiállítva: Bíró Gábor (76., Szentegyháza)
B CSOPORT
Haladás Szentmihály–Nagygalambfalva II 3–0 (2–0)
Vezették: Szécsi Cs. – Péter Sz., Ozsváth A.
Gólszerzők: Albert Csaba (3., 63.), Demeter Zsolt (34.)
Szentpál–Csekefalva 2–5 (1–1)
Vezették: Pálfi A. – Vass I., Brok Sz.
Gólszerzők: Mihály András (3.), Bartha Szabolcs (57.), illetve Gál Attila (17.), Murvai István (48., 59., 70.),
Kobátfalva–Zetelaka II 2–3 (2–2)
Vezették: Hegyi H. – Koffol G., Ilyés Cs.
Gólszerzők: Domokos Norbert (2.), Miklós Arnold (20.), illetve Orbán Balázs (15.), Sánduly Barna (24.), Szakács Szabolcs (80.)
Alsóboldogfalva–Gagy 2–1 (0–1)
Vezették: Kecseti L. – Ráduly I., Fazakas L.
Gólszerzők: Pitó Lajos (61.), Balaj Sándor (90.), illetve Mére Levente (24.)
Kányád–Korondi Ifjúság 3–0 (2–0)
Vezették: Incze Á. – Szabó Sz., Szőke B.
Gólszerzők: Bencze János (1.), Péter Béla (10.), Zoltán Ferenc (86.)
Kápolnásfalu–Bögöz 0–0
Vezették: Lőrincz Á. – Fazakas B., Baczó N.
C CSOPORT
Homoródszentmárton II–Hodgya 0–3 (0–1)
Vezették: Szécsi Cs. – Karsai A., Lurcza Gy.
Gólszerzők: Dávid Béla (9.), Molnár Károly (82.), Pálfi Attila (90.)
Oroszhegy–Rugonfalva 2–1 (1–0)
Vezették: Pálfi A. – Vas I., Brok Sz.
Gólszerzők: Sebők Tóni (3., 75.), illetve Bíró Sándor (60.)
Ócfalva–Farcád II 2–0 (0–0)
Vezették: Kiss I. – László Cs., Bartalis I.
Gólszerzők: Péter Sándor (74.), Sala Ferenc (88.)
Bogárfalva–Malomfalva II 2–1 (0–1)
Vezették: Koffol G. – Hegyi H., Balog A.
Gólszerzők: Magyari András (52.), Bakó László (55.), illetve Sófalvi Ottó (37.)
Oklánd–Siménfalva 3–1 (0–1)
Vezették: Tőkés Á. – Abrán H., Lukács A.
Gólszerzők: Cseke Mihály (52.), Miklós Adolf (63.), Godra Zsigmond (69.), illetve Szakács Barna (14.)
Homoródszentpéter–Máréfalva 4–2 (2–1)
Vezették: Incze Á. – Szabó Sz., Bartha Sz.
Gólszerzők: Imre Árpád (25., 47.), Máthé Balázs (40.), Vass András (68.), illetve Tamás Árpád (34.), Simon Emil (50.)
szóljon hozzá!