Fotó: Gligor Róbert László
Még egy fordulóval közelebb kerültek a listavezetők a csoportgyőzelmekhez a Maros megyei labdarúgó bajnokságok hétvégi mérkőzései után.
2014. május 20., 10:222014. május 20., 10:22
2014. május 20., 10:552014. május 20., 10:55
Rangadót nyert Radnót együttese a Marosvásárhelyi ASA II ellen, ezzel magabiztosan menetel a bajnokság megnyerése felé. A második helyezett Búzásbesenyő nem lépett pályára a hétvégén, hazai találkozóját elhalasztották, mivel ellenfele, Marosoroszfalu csapatának meghibásodott az autóbusza, így nem tudott eljutni a mérkőzésre.
Már csak két forduló maradt hátra az ötödosztályú bajnokság mindkét csoportjában. Az éllovas Szentgerice matematikailag még nem bajnok az első csoportban, bár öt pont az előnye az Unirea előtt. A II. csoportban Nyárádremete hat ponttal vezet Lövérrel szemben, mindkét csapat egy meccsel kevesebbet játszott.
Három játéknappal a bajnokság vége előtt, a 6. liga I. csoportját vezető Harasztkeréknek még egy győzelemre van szüksége a bajnoki cím megszerzéséhez. A pontvadászat következő fordulójában a harasztkerékiek a második helyen álló Székelyberéhez látogatnak, ahol akár ligagyőzelmet is ünnepelhetnek. Még három döntő fontosságú mérkőzése maradt hátra a második csoport éllovasának, Somosdnak, az utolsó előtti fordulóban az őt követő Csittszentivánnal vívja a bajnokság végső derbijét.
4. liga, 31. forduló, eredmények:
Dános–Mezőbergenye 3–4
Nyárádszereda–Segesvár 8–3
Búzásbesenyő–Marosoroszfalu, elhalasztották
Radnót–Marosvásárhelyi ASA II 5–2
Marosludas–Mezőméhes 3–0
Marosvásárhelyi AS MSE–Kutyfalva 1–4
Szászrégen–Marosvásárhelyi Gaz Metan 3–1
Szováta–Náznánfalva 2–2
Nyárádtő–Nagysármás 12–1
Az élmezőny:
1. Radnót 85 pont
2. Búzásbesenyő 78 (- 1 meccs)
3. ASA II 64 (- 1 meccs)
4. Szováta 61
5. Marosludas 58
5. liga, I. csoport, 20. forduló, eredmények:
Dicsőszentmártoni Unirea–Ákosfalva 5–0
Mezőceked–Harangláb 3–0
Búzásbesenyő II–Balavásár 3–1
Radnót II–Marosgezse 2–3
Cikmántor–Szentgerice 0–3
Marosugra–Dicsőszentmártoni Municipal, elhalasztották
Az élmezőny:
1. Szentgerice 52 pont
2. Unirea 47
3. Radnót II 41
4. Balavásár 37
5. Cikmántor 37
5. liga, II. csoport, 20. forduló, eredmények:
Görgényszentimre–Mezőkirályfalva 4–1
Alsóidecs–Magyaró 3–0
Marosvécs–Holtmaros 7–1
Nyárádremete–Marosfelfalu 6–2
Lövér–Görgénysóakna, a fegyelmi bizottság dönt a mérkőzés kimeneteléről
Disznajó–Dedrádszéplak 5–1
Az élmezőny:
1. Nyárádremete 52 pont (–1 meccs)
2. Lövér 46 (–1 meccs)
3. Görgénysóakna 36 (–1 meccs)
4. Dedrádszéplak 34 (–1 meccs)
5. Disznajó 32
6. liga, I. csoport, 23. forduló, eredmények:
Szováta–Székelybere 0–6
Kibéd–Gyulakuta 1–2
Egrestő–Nyárádmagyarós 1–5
Csíkfalva–Kend 9–0
Székelysárd–Nyárádgálfalva 1–4
Hármasfalu–Szentháromság 7–0
Harasztkerék–Makfalva 8–0
Az élmezőny:
1. Harasztkerék 64 pont (–1 meccs)
2. Székelybere 56
3. Hármasfalu 53
4. Nyárádgálfalva 50 (–1 meccs)
5. Gyulakuta 34
6. liga, II. csoport, 19. forduló, eredmények:
Mezőfele–Csittszentiván 0–3
Uzdiszentpéter–Mezőcsávás 3–1
Jedd–Mezőmajos 2–3
Székelykál–Galambod 4–3
Szabéd–Tuson 2–1
Somosd–Mezőbergenye 14–1
Az élmezőny:
1. Somosd 50 pont
2. Csittszentiván 45
3. Mezőmajos 37
4. Jedd 35
5. Szabéd 32
szóljon hozzá!