Jobb csapattól kapott ki Székelyföld a világbajnokságon

Sokat szaladó, taktikusan jól felállított ellenféllel találkozott Székelyföld válogatottja a ConIFA labdarúgó-világbajnokság B csoportjának első mérkőzésén. Abházia fővárosában, Szuhumiban vasárnap délután rendezett találkozón 3–0-s vereséget szenvedtek az Iraki Kurdisztán válogatottjától.

Zátyi Tibor

2016. május 29., 19:462016. május 29., 19:46

Aktívabban kezdett az ellenfél, ám az első helyzet Székelyföldé volt, az ötödik percben Adrian Cășineanu lekészítését követően az érkező Szőcs Lóránd 25 méterről centikkel a jobb fölső mellé zúdította. A kurdok irányították a játékot, főleg a széleken próbálták megnyitni a székely védelmet, beadásaik pedig rendre veszélyesek voltak. A 22. percben közel voltak a vezetés megszerzéséhez, a jobboldali beadást támadójuk szépen fejelte kapura, Niczuly Roland azonban óriásit vetődve kivédte a próbálkozást. Székelyföld keveset birtokolta a labdát, az ellenfél – melyen látszott, hogy zömében legalább másodosztályú játékosok alkotják – pontos, rövidpasszos játékával rendre gondot okozott.

A 32. percben a bal szélen végigvitt támadás során Gazda József ugratta ki jó ütemben Bíró Attilát, aki labdaátvételt követően a rövidet célozta meg, a kurd kapus óriási bravúrt bemutatva mentett. Ezután két székely szögletet követően volt veszélyben a kurd kapu, ám a védelmük az utolsó pillanatban menteni tudott. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a 34. percben egy jobboldali beadásra Farhang Wirya érkezett középen, és közelről a hálóba továbbította a labdát. A szünetig egyik csapat sem alakított ki több helyzetet, a játék főleg a kurdok szimulálásai miatt sokat állt.

Térfélcsere után idegesen kezdett Székelyföld, az ellenfél pedig ráérzett a csapat gyenge pontjaira, a védelem és főleg a játékvezető hibáját kihasználva az 57. percben óriási lesgóllal megduplázta előnyét. Székelyföld gödörbe került, nem sokkal később a kapufa segítette ki a csapatot. A folytatásban sem javult a játék, Jakab Zoltán szövetségi kapitány hiába próbált cserékkel frissíteni a játékon, a kurdok magabiztosan tartották előnyüket. A 72. percben közel volt a szépítéshez Székelyföld, Petru Silion jobb oldali beadására Kovács Ákos érkezett, a védő az utolsó pillanatban nagyot becsúszva mentett. A kihagyott helyzet ismét megbosszulta magát, két perccel később Kurdisztán egy szépen végigvitt ellentámadás végén eldöntötte a győztes kilétét. A hátramaradt percekben kitámadott Székelyföld, gólhoz viszont a kurdok voltak közelebb, de hol a kapufa mentett, hol elnagyolták a támadásukat. Kurdisztán végül megérdemelten nyert 3–0-ra. A mérkőzést pakisztáni játékvezetői trió vezette.

Székelyföld legközelebb hétfőn játszik, 15 órakor első hivatalos mérkőzésére készülő, Japánban élő koreaiak csapata, Zajnicsi lesz az ellenfél, a mérkőzést élőben ingyenesen lehet követni ezen a linken.

ConIFA világbajnokság, első forduló, B csoport: Kurdisztán–Székelyföld 3–0 (1–0)

Székelyföld: Niczuly Roland – Péter Mózes (Dézsi Csaba, 58.), Csíki Dénes, Rózsa Árpád, Andrian Cășineanu, Petru Silion (Hadnagy István, 77.), Szőcs Lóránd, Gazda József, Bíró Attila (Dénes Botond, 83.), Hodgyai László és Vékás Barna (Kovács Ákos, a szünetben).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei