Tizenhat év szünet után nyert ismét Hargita megyei bajnokságot a Székelykeresztúri Egyesülés labdarúgócsapata. Az együttes szombaton 18 órakor 3. ligás selejtezőt játszik, Brassó megye friss bajnokát, a Barcarozsnyói Olimpicet fogadja.
2016. június 16., 16:312016. június 16., 16:31
2016. június 16., 16:552016. június 16., 16:55
Az Olimpic harminc mérkőzéséből húszat megnyert, kilencen döntetlent játszott és csupán egy találkozón szenvedett vereséget, az utolsóelőtti fordulóban Keresztényfalva vendégeként 3–0-ra kapott ki. A végelszámolásnál három ponttal előzte meg Feketehalom csapatát. A bajnokságban messze a legjobb védelemmel rendelkeznek, összesen 16 gólt kaptak, míg az ellenfelek hálóját 86-szor zörgették meg.
„Nem ismerjük Barcarozsnyót, játszani sem láttuk őket. A környékbeli megyei bajnokságok mind erősebbek, mint a miénk, emiatt egy kemény és lendületes ellenfélre számítok. Mi mindenképpen optimistán állunk hozzá a selejtezőhöz, le akarjuk győzni őket. Tény, hogy különböző okok miatt nem tudunk rendszeresen edzeni, továbbá kondícióhiánnyal is küszködünk. Szombaton kiderül, hogy mire vagyunk képesek” – mondta Péter Miklós, az Egyesülés csapatvezetője. A célokról elmondta, hogy a csapat fel szeretne jutni a harmadosztályba, de az egy szinttel fennebb való szerepléshez szükséges anyagi háttér egyelőre nincs biztosítva. „Amennyiben nem lesz pénz rá, akkor nem tudjuk vállalni a szereplést. Az nem megoldás, hogy egy-két mérkőzésig van anyagi háttér, és amint elfogy a pénz, akkor ki kell állni a bajnokságból” – tette hozzá.
A labdarúgó Európa-bajnokságon szombaton 19 órakor rendezik a Magyarország–Izland mérkőzést. „Lehet, hogy a meccs miatt kevesebben jönnek el a nézők. A magyar csapatot még fogjuk látni játszani az Eb-n, de az Egyesülés előtt mikor adódik még egy ilyen mérkőzés?” – tette fel a kérdést Péter Miklós. A keresztúri csapat kerete szinte teljes, egy hiányzó lesz, Bíró Attila vakbélműtéten esett át, így jelenleg lábadozik.
3. Liga, osztályozó, első mérkőzés: szombaton 18 órától Székelykeresztúri Egyesülés–Barcarozsnyói Olimpic (Brassó megye). A visszavágót jövő szombaton 17.30-kor rendezik Barcarozsnyón.
szóljon hozzá!